Az ókori és középkori Indiában számtalan olyan vallási irányzat létezett, amelyek elsődleges célja az volt, hogy követőik különféle aszketikus technikákkal kiszabaduljanak az újjászületések forgatagából. Az önmegtartóztatás e módszereiről egyrészt beszámolnak ezen irányzatok ? például a hinduizmus és a dzsainizmus ? ?bennfentes? szövegei, másrészt az olyan külső szemlélők leírásai, mint amilyenek az Indiában élő buddhisták vagy az Indián túlról érkező görög és arab utazók. A kötet az összes olyan kínai buddhista forrást feldolgozza, amely a nem buddhista indiai aszkézis különféle praxisait említi. Az öt nagyobb tematikus egységben ? étkezés, öltözék, hajviselet, lakhely, speciális gyakorlatsorok ? elrendezett kínai forrásokat a szerző összeveti a hinduizmus és dzsainizmus saját forrásaival, a páli és szanszkrit nyelven írt buddhista szövegekkel, valamint a nyugati beszámolókkal. Az indiai aszketikus hagyomány rekonstrukciója mellett külön hangsúly kap annak elemzése, hogy az erről tudósító, általában polemikus hangvételű buddhista források milyen megvilágításban kívánják láttatni a buddhizmuson kívül eső, de célkitűzéseiben vele jelentős mértékben megegyező irányzatok gyakorlatait és gyakorlóit. A forrásokban leírtakat érzékletes képek és fotók egészítik ki, amelyek közül a legszebbek a színes mellékletben is szerepelnek.