Hajdúdorogon születtem 1946-ban. Ameddig vissza lehet látni a múltba, minden ősöm földműves volt. Kemény munkával vagyont szereztek, jólétet teremtettek maguknak, ami az ötvenes évekig tartott, akkor szinte mindent elvettek tőlük. Az olvasási szenvedélyt nem vehették el, én már csak ezt örököltem és örökítettem tovább. A szegénység mellett egyéb hátrányok is nehezítették az életemet, ezért nem mentem egyetemre; hiányoztak belőlem olyan tulajdonságok, amelyek másokat az enyémhez hasonló kilátástalan helyzetből is felröpítettek. A tanulási képesség nem hiányzott, tanultam is egész életemben; az olvasás tanított, nevelt, fel is nevelt végül. Ügyintézőként dolgoztam (ruhagyárban, téeszben), férjhez mentem, két fiam született, közben teltek az évek, és nőtt bennem a kétségbeesés: csak ennyi volt? Az olvasás korán felébresztette bennem az írás vágyát, ebben a kettős szenvedélyben éltem az életemet. Írtam az írás öröméért, az irodalmi lapokban való megjelenés vágya és reménye nélkül. Egy találkozás fordulatot hozott ebben is, kezdtem élni a lehetőségekkel. Megjelent három verseskötetem, és nem jelent meg még, de megírtam az életem regényét is; kettős könyvet írtam, ahogy megtörtént, és ahogy történhetett volna. Verseim témái: a természet, a művészet szeretete, az emberek különbözősége, érzések, gondolatok, veszélyek. Veszélynek elsősorban a gyűlöletet és a környezetszennyezést látom, mert ezek külön-külön is a föld pusztulását okozhatják. Ezért a természet védelméről és a szeretetről írok, mert csak ezek menthetik meg a világot. Mindenkinek azt mondom: aki mást mond, gyűlöletet hirdet, az a lelkedet akarja. Ne add oda!