Hültl Dezső (1870-1945) építész, műegyetemi tanár alkotásai ma is meghatározzák Budapest városképét, gondoljunk csak az Erzsébet híd pesti hídfőjének két oldalán található neobarokk épületekre: a Budapesti Piarista Gimnázium és Rendház együttesére vagy a Belgrád rakpart 27. szám alatti többemeletes lakóházra. Neve napjainkban mégsem közismert, pedig az 1902-1945 között fennálló Hültl-iroda a korszak legsikeresebb építészirodái közé tartozott. Nemcsak mint tervezőt tartották számon a szakmában, hanem mint oktatót is: több mint négy évtizeden át vállalt kiemelkedő szerepet az építészhallgatók képzésében. Tanári pályája csúcsát 1930-as rektori kinevezése jelentette, mely időpont egybeesett a modern építészeti felfogás előretörésével Magyarországon. A változásokra az akkor közel hatvanéves professzor tanszékvezetőként és tervező építészként egyaránt reagált: az 1920-as évek végén a Hültl-iroda és az Újkori Építési Tanszék is nyitni kezdett a modern építészet felé. Az életmű ebből kifolyólag szemléletes példája a stílusok közötti átmenetnek. A könyvből megtudhatjuk, hogyan jutott el Hültl a szecessziós motívumokat is alkalmazó neobarokk építészettől a leegyszerűsített, lecsendesített historizáláson át a "konzervatív haladásig", illetve - amennyire ennyi idő távlatából lehetséges - a szakmai tevékenységen túl kirajzolódik előttünk az építészprofesszor személyisége is. . video_containerposition: relative;width: 100%;height: 0;padding-bottom: 56.25%; . yt_videoposition: absolute;top: 0;left: 0;width: 100%;height: 100%;