Abszurd terápiák az utcán, a konyhában és a hálószobában. A szerző kitágítja a terápiás hatás terét a rendelőből a mindennapokra, hétköznapi tereinkre és kapcsolatainkra.

Tisza Kata könyvének központi motívumát képezik a kötődési sémák, az örökölt és bennünk rejlő, sokszor láthatatlan, sérült, rosszul működő kapcsolati programok, amelyek véget nem érően ismétlik önmagukat újabb és újabb látszólag eltérő, de mégiscsak nagyon hasonlóan fájdalmas kontextusokban. Arra tehetünk kísérletet az irodalomterápiás szövegek segítségével, hogy tetten érjük őket, rájuk lássunk, és kimozgassuk automatikus medrükből, úgy a tudatossággal, mint az érzelmi munka erejével. Minden vázolt helyzet egy alternatíva lehet arra, hogy kezünkbe vegyük az önmagunk feletti irányítást, legyen szó akár a párkapcsolatunkban betöltött szerepünkről, akár szülői pozíciónkról, vagy egyéb társas szituációról, nőként, férfiként egyaránt. A kötet azonban nem fél megmutatni azon helyzeteket sem, amikor nem segít a terápia. Vagy nem úgy segít, ahogy az szabályos lenne. Mert mégis mi számít szabályosnak terápiás hatás kérdésében? Sőt vannak helyzetek, amikor éppen a terapeuta szorul segítségre, és szembesül szakmája korlátaival. A szerző kitágítja a terápiás hatás terét a rendelőből a mindennapokra, hétköznapi tereinkre és kapcsolatainkra, egy-egy gyógyító találkozásra valakivel, netán éppen önmagunkkal. Ahogyan már megszokhattuk, újszerű és eredeti módon, irodalom és segítő szakma határán, az abszurd humor eszközeivel, ugyanakkor a megértés komplexitásával, a továbbgondolás, érzelmi felszabadulás és gyógyulás számos egyéni lehetőségével. A váltakozó perspektívákat mozgató rövid történetek tematikai egységet alkotva teret nyitnak a változásnak: az önmagunkhoz és a világhoz való igazabb kapcsolódásnak.