E verskompozíció önfeltáró módon a lelki és poétikai világ tájait mutatja be az olvasónak. A gyermekkori ártatlanságot, de egyben kiszolgáltatottságot szimbolizáló rongybaba-motívumával indul, aztán az egyéni hang és világ megtalálásán át nyit a nagyvilág felé a felvillanó, átpoétizált úti emlékek. Mindeközben a sajátos költői világ és jellegzetes motívumrendszer - ebből példaként a kiemelt jelentőségű textil említhető, melynek Kiss Anna-i változatai, a gyolcs, a rongyok, vitorlák, kendők szövedéke - tartja egyben a textust.

Centrális helyet kap a könyvben a korábbi, Genitivus-kötet (1995) Bagolyasszonyka én ciklusa, mely a Nagy László-szerelem dokumentuma, a költő Kiss Annának címzett autográf leveleivel, rajzaival.
Egyfajta számadás-kötet ez, amely a lírai önéletrajz kibontakozásáról, az életmű gondolat- és motívumrendszerének folytonosságáról, a megújulásról tanúskodik, s egyúttal hitet tesz a költői szerep vállalásáról:

"... Költészetem a maga sajátos nyelvén kezdettől a lét teljességét igyekszik megragadni. Valami közös történetet mond... Nem téveszt meg az úgynevezett "fejlődés", mi mindent megbocsát magának, a testvérre emelt követ is beleértve. Tapasztalom viszont, hogy ami ember ellen való, az csúfos véget ér. Maradok, aki - költő -, teszem a dolgom e képtelen világban, változom, megérint felemás szentsége. Szellemi katedrálisokat emelők ereje bátorít. Sokaké. "