Nagyjából húsz éve írok limerickeket, és ezekben az ötsorosokban fejezem ki a lehető legrövidebben bánatom és örömöm, azaz önmagamat. Egyszer csak mi történt? Hetven lettem. Szóval, itt az ideje, hogy hetvenkedjem. Bocs a szóviccért, de tényleg. Megkértem Szabó T. Anna költőt, hogy az általam kiválogatott ötsorosokból (ez a készlet negyven százaléka) jelölje meg azokat, amelyeket kihagyna. ő ehelyett visszaimádkozni akart néhányat. Nem hagytam. Előszavából idézek, pirulva:"Nagy kincs az ilyen, magas színvonalából soha nem engedő író, akit még életében megért és szeret a nagyközönség, akinek gyógyírként, ajándékba is megveszik és boldogan ajánlják a regényeit... Az új Vámos-könyv azért is nagy dobás, mert legjobb tudomásom szerint példátlan vállalkozás: nemcsak a magyar limerick történetében lesz fontos lépés, de az egész műfajba hoz új színt azzal, hogy önéletrajzi, mondhatni lírai limerickeket sorakoztat a klasszikus limerickek mellé, és egy teljes köteten át variálja és teszi izgalmassá a versformát. "A limerickek vallomások, ötsornovellák. Aj, elég sok. Kötet lesz. Ahogyan szokott. Pedig maradhatna titok, hogy mennyi mindent szánok-bánok. Vámos MiklósSzabó T. Anna előszavában, aki a kötet szerkesztője is volt, így köszönti a hetvenéves írólegendát: Volt egy úr, úgy hívták, Miklós. Rádörrent magára: „Mit lógsz? Verset kéne írni! Meg is írta. „Így ni! Nem is rossz. Na, világ, mit szólsz? Miklós úr, Vámos, az író, írt, mert az írónak így jó. Dehogy jó: jó nehéz, munkál az ész s a kéz, az író: jó munkabíró. Van egy úr, úgy hívják, Vámos. Olvasója is van, számos. Könyveit úgy őrzi Madrid és New Jersey, mint Márquezt. Mondhatni: famous. Vámos úr – jól ismert név ez – kereken épp hetvenéves. Az Isten éltesse, életét élvezze, maradjon fényes és éles.