Hetven év című könyvének 2. kötetében - Egotörténelem 1951-2021 - Romsics Ignác a történész fontos társadalmi feladatáról is szól: a manipulatív és propagandisztikus célzatú értelmezések hiteltelenítéséről.

Sokan úgy tartják, hogy a szakszerűtlen, propagandisztikus, manipulatív vagy egyszerűen csak dilettáns múltértelmezésekkel a történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a véleményt. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a történész fontos társadalmi feladata az ideológiailag durván meghatározott, a múlt ismert és igaznak elfogadott tényeitől eltávolodó, manipulatív és propagandisztikus célzatú értelmezések hiteltelenítése - még ha az abszolút objektív igazság nem is tárható fel. "Egotörténelmem" első kötete arról szól, hogyan lettem történész. A második, melyet az olvasó a kezében tart, arról, hogy milyen történész lettem. Miként végeztem a munkám a modern magyar történelem kutatójaként, kutatásszervezőként, az Osiris, az Akadémiai és a Kossuth Könyvkiadó szerzőjeként és sorozatszerkesztőjeként, hazai és külföldi konferenciák előadójaként, rádió- és tévéműsorok szereplőjeként és nem utolsósorban az ELTE, majd az egri Eszterházy Károly Főiskola s több külföldi universitas, mindenekelőtt az amerikai Indiana Egyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem oktatójaként. Az első kötethez hasonlóan ebben is igyekeztem kívülről szemlélni magam, s kritikusaim és méltatóim optikáján át egyaránt láttatni történészi tevékenységemet. Bár a pártpolitikához köthető csatározásoktól következetesen távol tartottam magam, időnként mégis személyeskedő támadások kereszttüzébe kerültem. Ezek során egyesek a legkülönfélébb politikai címkéket igyekeztek rám aggatni. Úgy gondolom, hogy e megbélyegző törekvések nemcsak rólam szóltak, hanem tükrözték a rendszerváltozás utáni magyar társadalom érzékenységeit, indulatait és frusztrációit is. Visszatekintésemben ezért ezekről is részletesen beszámolok.