Karikák, gyűrűk, gyöngyök, medálok, brossok, mandzsetták és fejdíszek: az ékszertörténész és podcast-házigazda Carol Woolton hétféle ékszer izgalmas történetét meséli el. Szót ejt többek között a vikingek ezüst nyakpereceiről, a kínai császári jáde-ékszerekről, a XVI. századi vésett gyűrűkről, a kígyómotívumokról, a római kámeafaragásról, a hindu esküvői ékszerekről, az etruszk aranyról, az ókori görög pénzérmékről, a piercingekről, a kínai esküvői malacokról, a tiarákról és a bokaláncokról. Kötelező olvasmány az ékszerek szerelmeseinek, akik kulturális és ékszertörténeti érdekességekkel gazdagíthatják ismereteiket. „Carol Woolton valóságos enciklopédia az ékszerek témakörében, de soha nem hagyja, hogy tudása nehézkessé tegye az olvasást. Ez a könyv a mindennapokból jól ismert kiegészítők érdekfeszítő történetét mutatja be. ” – Alexandra Shulman „A gondos kutatásra épülő és különös felismerésekkel teli könyv lenyűgöző olvasmány, amelyet az ékszerek szerelmesei imádni fognak. ” – The Sun „Érdekes és magával ragadó olvasmány minden ékszerbarátnak. Imádtam. ” – Theo Fennell „Sziporkázó útikalauz minden ékszerrajongónak és másoknak is […]” – Sophie DahlRészlet a könyvből Bilincsek Az 1970-es évek szabadsága, felszabadultsága és szabad szerelme között volt egy olyan bilincs, ami a nők csuklóján csattant, és rabul ejtette őket: a Cartier-féle szerelemkarperec. A jegygyűrűt jóban-rosszban lehetett hordani – de rossz időkben könnyen le lehetett venni. A szerelemkarperec kimutatta érzelmeket azonban nem lehetett ilyen könnyen szétverni. Az Aldo Cipullo tervezte karperec különleges zárszerkezettel rendelkezik, ami lehetetlenné teszi, hogy eltávolítsák – ehhez egy apró arany csavarhúzó kell. A csavarhúzó tulajdonképpen a tulaj szerelme szívének őrzője. A párok szimbolikusan egymás csuklójára zárták a karperecet, hogy azt soha ne lehessen levenni, és a végtelen szerelem szimbólumává vált, amelyet olyan romantikus lelkek viseltek, mint Elizabeth Taylor, Sophia Loren, Ali McGraw, Steve McQueen, Cary Grant és Dyan Cannon. Évtizedekkel később ezek a modern „bilincsek” még mindig a világ leggyakrabban megguglizott ékszerei. Egyes New York-i kórházakban mindig van kéznél egy csavarhúzó, mert sokan jönnek be „megbilincselve”, és az orvosoknak vészhelyzetben gyorsan el kell tudni őket távolítani. A történet arról viszont nem szól, a szerelemkarperecet viselők tudták-e, hogy a csuklójukra olyasmit csattintottak, amelyet a középkori erényöv ihletett. Cipullo állítólag a tisztaság és a hűség eszközének tekintette az övet, és olyan modern ékszert akart tervezni, ami a pár hűségét és megbízhatóságát jelképezi, akár ki van az kényszerítve, akár nem. Akkoriban egy másik ékszerész is bilincsbe verte a divatkövető tömeget. Dinh Van párizsi formatervező arany menotte-okat (bilincseket) készített, amelyekre a díszes béklyó leírás is ráillett. Van 1927-ben született Párizs Boulogne-Billancourt nevű külvárosában, francia anyától és vietnami apától, aki a Cartier cégnél volt lakkfestő. Miután az École Nationale Supérieure des Arts Décoratifsban (Állami Díszitőművészeti Főiskola) rajzot és fémmegmunkálást tanult, a Cartier-nél gyakornokoskodott, és néhány éven belül a felsőkategóriás ékszerek művészeti igazgatójának, Jeanne Toussaint-nak az irányítása alatt minőségi ékszereket készített, például egy tigris tematikájú lornyont a windsori hercegnő megrendelésére. De mindvégig vonzotta a kortárs divat. Az Yves Saint Laurent, Pierre Cardin és Paco Rabanne által a fiatal nőknek tervezett progresszív ruhák inspirálták, amelyek úttörő szerepet töltöttek be a készruhadivatban Párizsban, a divat hagyományos hazájában. A styliste-ek (formatervezők) – ahogy akkoriban nevezték őket –, többek között Sonia Rykiel és Emmanuelle Khanh készítette geometrikus ruhaegyüttesek, valamint Emanuel Ungaro korai, modernista munkái fellazították az haute couture (női divat) hatalmát. Megindult a változás. A divat a butikok stílusából vagy az utcalányoktól vette át a fiatalos külsőt, és Van elhatározta, hogy olyan ékszereket készít, amelyek illenek az új hangulathoz. Megfigyelte a nőket az utcán, és megpróbálta visszatükrözni, amit viselnek, ékszereit pedig „az élet tükrének” nevezte. Ékszerei a jelenkori életről szóltak, kortárs, letisztult vonalakkal és radikális, csillogó egyszerűséggel. Forradalmi stílusú katonai azonosító címkéket, borotvapengéket és uniszex mandzsettakarkötőket készített évtizedekkel azelőtt, hogy a divatban egyáltalán szóba kerültek volna a nemtől független ékszerek. A mandzsettakarkötőket egy ajtókulcs ihlette, szögletes motívummal, amelyet úgy tervezett, hogy az összeilleszthető és egymásba kapcsolható legyen. A központi elem a zár, a karkötő pedig azért kapta a bilincs nevet, mert ha egyszer bezárták, nehéz volt újra kinyitni. Arra törekedett, hogy az ékszerek kerüljenek ki a széfből, és az új nemzedéknél is rezonáljanak, ezért lázadó, fiatalos szellemiségű mandzsettakarkötőt hozott létre, mert felismert valamit, ami olyan régi, mint az idő: két ember egyesülését.