Ha az olvasó a Kiss Lászlóról szóló és az általa készített írásműveket - interjúkat, tanulmányokat, esszéket, emlékbeszédeket - érdeklődéssel teszi magáévá, akkor nemcsak a versről, a vers ünnepeiről, a versmondásról, a magyar csodáról, az évente több mint tízezer hazai, határon- és tengerentúli magyar nyelvű versmondóról, közösségekről, hanem irodalmunk, közművelődésünk, képzőművészeti életünk alkotóiról is sokszínű, érzékletes képet kap. Kiss László szellemi életünk egyik önkéntes, hatékony dzsinnje, kinek varázslatai nyomán érzékenyebb, értelmesebb, szebb, jobb és igazabb lesz közösségi létünk, mélyebbé válnak kapcsolataink; versmondói, lapjai nyomán feltöltődik szívünk az együttes öröm nemes értékeivel, tágulnak horizontjaink, közösségibbé, szolidárisabbá válnak elképzeléseink. Kiss László minőségérzékeny, született társas lény, örök elégedetlen, aki csak közösségben tud élni, virulni, alkotni, még evezni is; örökifjú csapatalkotó, alkotásvezérelt mágnesember; természet-, de leginkább különösen vízbarát; humánumát a jóra törekvés jellemzi, kapcsolati tőkéje gazdag: a szellemi elittől a pici falvak fiatal előadói és a szépkorú, néha sokszoknyás versmondó asszonyokig. Mindet ismeri, számon tartja, buzdítja, s szeretettel veszi körül őket. Gyermeki örömmel képes csodálkozni, minden jó ügyet segíteni, empatikusan kezelni. (B. Gelencsér Katalin)