Gábor Áron rézágyúja...

A magyar fegyvernemeket bemutató sorozatban ezúttal a tüzérség kerül sorra, amelyet egy igazi tüzértiszt, bizonyos Bonaparte Napóleon a "háború istenének" nevezett. A távoli ellenség leküzdésével már a Bibliában is találkozhatunk, gondoljunk csak Dávis és a filiszteus Góliát küzdelmére. Az ókorban a parittyák mellett a hajítólándzsák és a nyilak képezték az ellenség leküzdésének ezt a módját. "A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!" - így fohászkodtak a jámbor keresztények, templomaikban védelmet keresve. A kínaiak feltalálták, a bizánciak pedig nagy sikerrel alkalmazták a "görögtüzet". A kőhajító gépek középkora után az akkori tüzérség életlében forradalmi változást hozott a lőpor feltalálása. Az előbb kő-, majd vasgolyókat kilövő ágyúk mellett megjelentek a kézi lőfegyverek is. Az idő múlásával az ágyúk mind nagyobb jelentőségre tettek szert úgy támadásban, mint védelemben, várvívásban, száraföldön és a tengeren. A páncélosok és a repülőgépek megjelenésére a tüzérség válasza a páncéltörő lövegek és a légvédelmi ágyúk voltak. Majd elkövetkezett a rakéta korszaka, amely napjainkban is fénykorát éli. A tüzérség önálló fegyvernemmé vált, és jelentős szerepet játszott a magyar történelemben, különösen az 1848-49-es szabadságharcban, az első és második világháborúban. A magyar tüzér minden fronton és minden típusú löveg mögött becsülettel és hősiesen helytállt. Előttük tiszteleg ez a könyv.