Miért kellett és hogyan lehetett apró gyermekeket tűzbe dobni?"A kérdés örök. És megválaszolatlan. "... akárhányan is vagyunk, száz és száz véletlennek köszönhetjük, hogy életben maradtunk, és éppen azt nem tudjuk megérteni, hogy miért éppen mi vagyunk azok, akiket nem dobtak a krematóriumba, miért éppen mi vagyunk azok, akik kibírtuk a hosszú éhséget, vagy miért éppen mi vagyunk azok, akiket nem csípett meg a beteg tetű. Ezek a mi kérdéseink. Mert mi deportáltak vagyunk. Külön, sajátos gondolataink vannak, amelyek sajátos emlékekből táplálkoznak, és gyakran megesik, hogy tágra nyílt szemekkel nézünk bele valamibe, oly hihetetlennek tűnik, hogy valóban mi vagyunk azok, akik tovább kell csináljuk az életet. Mert mi deportáltak vagyunk, és azok is maradunk - mindörökké. "Kornis Ottó Füstje az első holokauszt-emlékirat, ami valaha megjelent nyomtatásban. Kornis Ottót (szül. Kohn Ottó) a kolozsvári 1944. május 25 - 1944 június 9. közti deportálás negyedik transzportjával vitték el Auschwitz-Birkenauba, onnan Briegbe, aztán Gross-Rosenbe, majd Langenbielau után Dörnhauból szabadult, és 1945. május 26-án érkezett vissza Kolozsvárra. Még az évben megírta emlékiratait, és '46 novemberében megjelent a Minerva kiadónál. Erdélyi Lajos fotográfus, aki Kornisnak lágertársa volt Dörnhauban, így emlékezik róla: "A Dörnhauban töltött utolsó két hetében ő a második, én az elfekvőnek minősíthető első emeleten laktam. Hihetetlen gyorsasággal megírt emlékezése volt az egyetlen kötet, amiben a hideg krematórium, tehát Dörnhau is szerepelt... A Füst-emlékezések rendkívül értékesek. De igen gyorsan eltűntek a holokauszt-megemlékezések piacáról. Én ötven éven keresztül ápoltam emlékét baráti köröm keretében... Így kell olvasni, újraolvasni Kornis beszámolóját. Akkor írta, amikor ez nem volt a napi közbeszéd, vita, vád problémája. "Ezért tartottuk fontosnak, hogy újra kiadjuk.