1948/49-től a diktatórikus egypártrendszerű Romániában az információ- és véleményáramlás ellenőrzése ? vagyis a cenzúra ? új elvek mentén és új intézményekre támaszkodva szerveződött. Milyenek voltak a jellemző szervezeti megoldások, milyen szerepet játszottak a személyes kapcsolatok, hogy alkalmazták a mindennapi praktikákat a homályosan megfogalmazott és változékony normák mentén alakuló cenzúrarendszerben, milyen volt a ?jó? és milyen a ?rossz? cenzor, hogy szövődtek jó szándékon is alapuló együttműködések az ellenőrzők és ellenőrzöttek között? Ez a könyv egyebek mellett ilyen kérdésekre próbál válaszokat adni. A szerző ? a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) munkatársa ? hivatali dokumentumok és magánjellegű források aprólékos elemzésével tárja fel, miként jött létre a koordináció a cenzorok és az alkotók/háttérintézmények munkájában, és hogyan valósult meg a kontroll a kulturális élet működtetői fölött és között.