A harmincas éveiben járó Lauren a szinglik kiszámítható, élvezetes életét éli. Csodás barátai vannak, imádja a munkáját, és van egy gyönyörű lakása Délkelet-Londonban - ahol egy este, a bulizásból hazatérve, egy idegen férfit talál. Michaelnek hívják, vonzó, kedves, és állítása szerint, valamint a barátok és a falon látható képek alapján ő Lauren férje.

Lauren nyomozni kezd, hogy miként lehet egy olyan ember felesége, akivel, emlékei szerint, még sosem találkozott, amikor Michael felmegy a padlásra a létrán, hogy kicserélje a villanykörtét - és eltűnik. Helyette egy másik férfi mászik le, és Lauren élete valamint a lakása kisebb átalakuláson megy keresztül.
Hamar rájön, hogy a padlása, rejtélyes módon, ontja a férjeket és a párhuzamos univerzumokat. Lauren hol pár hétig, hol pár percig él házasságban az egymást követő partnereivel, és közben küzd a sors kínálta dilemmákkal. Hiszen ha férjet cserélni ugyanolyan pofonegyszerű, mint becsavarni egy új villanykörtét, akkor honnan tudjuk, hogy megtaláltuk-e az igazit? Mikor jön el az ideje, hogy felhagyjunk a keresgéléssel, és megelégedjünk a hétköznapi boldogsággal?

"A Férjek CSODÁLATOS: friss, eredeti, rendkívül szórakoztató és furcsán megnyugtató... Számtalanszor hangosan felnevettem... Tökéletes öröm. "
- Marian Keyes, a Megint, Rachel és a Felnőttek című könyv szerzője

"A szerző új perspektívából tárja elénk a randizással és a szexszel kapcsolatos jelenlegi szokásokat és megközelítéseket... Egy nagy kérdés szórakoztató felvetése. "
- Kirkus

Részlet
A férfi magas, sötét haja borzas, és amikor a nő késő éjszaka vagy inkább hajnalban hazaér Elena lánybúcsújáról, a lépcsőfordulóban áll.
A nő sikolt, és hátralép.
- Mi a... ? - kezdi, majd nekifut még egyszer: - Ki maga?
A férfi sóhajt, és azt kérdezi:
- Jó volt a buli?
A szőnyeggel borított lépcső tetején, a félhomályban ácsorog. Ugye jó lakásba jöttem be? - suhan át a nő agyán. Biztos, hiszen nyitotta a kulcs az ajtót.
A nő ittas, de nem annyira, hogy véletlenül betörjön valahova. Még hátrébb lép, kitapogatja a falon a villanykapcsolót, miközben szemmel tartja az idegent.
A lakás fényárba borul. Minden ott van és úgy, ahol és ahogy lennie kell. Stimmel a lépcső lejtési szöge, a krémszínű fal, sőt a kapcsoló is pont úgy működik, ahogy szokott: egy pillanatig ellenáll, majd kattan. Minden stimmel tehát, csak a férfi nem, aki most megszólal:
- Lauren, gyere fel! Főzök teát.
Tehát tudja a nevét. Lehet, hogy... Nem, nem, annak már több hónapja, és a fickó szőke volt, meg szakállas. Akkor talán betörő? De honnan tudná egy betörő, hogy őt Laurennek hívják?
- Ha most elmegy, nem teszek feljelentést - szólal meg.
Pedig dehogynem! De még mennyire, hogy teszek!
Hátranyúl, és elfordítja a gombkilincset. Csak hosszas babrálás után sikerül, de nem nézhet oda, pláne most, amikor a férfi - te jóságos ég! - rálép a legfelső lépcsőfokra. A nő kihátrál a lakásból, majd óvatosan, nehogy megbotoljon, a bejárati ajtó felé indul. Némi üggyel-bajjal kilöki, és kilép a fülledt, meleg előtérből a nyári estét úgy-ahogy felfrissítő, épp csak szemerkélő esőbe. Csak kicsit távolodik el a bejárattól, nehogy szem elől tévessze az őt követő férfit, aki már az ajtóban áll, és erős fény világítja meg hátulról.
- Lauren! - szólal meg. - Mit csinálsz?
- Hívom a rendőrséget - feleli a táskájában kotorászó nő. A telefonját keresi, hátha még nem merült le, de a zsebet, ahol lennie kéne, egy kis, mázas csuporba ültetett minikaktusz bitorolja: a mai fazekastanfolyam gyümölcse. A nő a táska mélyén kotorászik tovább, majd amikor a telefon világítani kezd, gyorsan megragadja. Csakhogy a billentyűzár be van kapcsolva, így a képernyővédő fotóval, azaz saját magával néz farkasszemet.
Meg az ajtóban álló férfival. Aki ott áll mellette a tengerparton, és ő átkarolja a derekát.
Töltöttségi szint két százalék, azaz már csak egy. És igen, ez az a férfi! Eltéveszthetetlen az arca. Ahogy a sajátja is.