TAMÁSI ÁRON (Farkaslaka, /Erdély/ 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26. ) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják. Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből az első kötete összeállt. 1926-ban hazatelepült Kolozsvárra, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle... A világ olyan, mint egy feneketlen tó. Az emberi cselekedet csak buborék a tó vizén. (Tamási Áron) Ott éltem szülőfalumban, Farkaslakán édesapámmal, aki egyszerű szegény gazdaember. Tizenegyen voltunk testvérek, én voltam a harmadik. A gimnáziumot Székelyudvarhelyen végeztem el, s utána, amikor kitört a világháború, harctérre mentem. A háború után alig múlott el egy esztendő, szűknek éreztem magam körül a falut, s elmentem világot látni; áthajóztam az óceánon, hogy meglássam Amerikát. Három évig éltem Amerikában. Voltam kocsimosó, kifutó, vegytisztító és kőműves-napszámos. Később azonban, egy erdélyi ismerősöm révén, bankba kerültem. Itt vált tudatossá bennem, a messze tengerentúli világvárosban az a lelkemben régen hánykolódó gondolat, hogy valamit tenni kell otthon a népért... A szegény székely parasztok lerongyolt követei egyre sűrűbben látogattak el hozzám álmomban s hívtak, hogy jöjjek vissza a havasi nép közé. Anyám kötényében hozta a sok-sok székely könnyet, hogy ez mind értem van, üljek hát hajóra. Nem volt maradásom. A „Szűzmáriás királyfi című regényem – még az évben – már Kolozsvárott jelent meg... (1943) Az „Eszmélj, Ábel! című eme kiadványt Tamási Áron műveit kedvelő, életútja és irodalmi munkássága iránt érdeklődő, a kötet elbeszéléseit, útiképeit, jeleneteit, filmtörténeteit, cikkeit, tárcáit, beszédeit, feljegyzéseit, nyilatkozatait, vallomásait, riportjait, az Amerikából