Erdély Magyarország része volt mindig, és mégsem az teljes mértékben. Ezt az országrészt szinte már a honfoglalástól kezdődően külön emlegették a hivatalos iratok is – ugyanakkor szerves részét képezte az országnak, és soha senkiben fel sem merült, hogy ne tartozna ide. Mégis voltak külön közigazgatási egységei, és ahogyan Horvátországot és Szlavóniát, úgy gyakorta Erdélyt is megemlítik név szerint. Más törvények vonatkoztak a területére és az ott lakó emberekre, akik több különböző nyelvet beszéltek, máshonnan jöttek, és bizony sokszor mást akartak. Igazán önálló részként a török hódítások korától számítható, amikor „történelmileg úgy alakult, hogy az addig Európa egyik legnagyobb kiterjedésű állama három részre szakadt. Erdélyt a honfoglalás óta mindig egy, a király által kinevezett „erdélyi vajda vezette, és a rendi fejlődés sem pontosan úgy alakult a feudális Erdélyben, mint a feudális Magyarországon. Az idők során az erdélyi városok és társadalmi csoportok sok olyan előjogot is kivívtak maguknak, amelyekkel a királyság többi részén élők nem rendelkeztek. Az 1400-as évek közepétől pedig a „három nemzet (nagy vonalakban a magyarok, a székelyek és a szászok) uralma érvényesült és ritkán emlegették a negyediket, a románt.