Tartalom: „Miközben hazakísérték a temetőből Gizi nénit, mindketten odafigyeltek arra, hogy még véletlenül se említsék neki a furcsa számsort, a könyvet vagy bármiféle egyéb egri legendát. Amint azonban elköszöntek tőle, Peti azonnal előkapta térdnadrágja oldalzsebéből a kis spirálfüzetét, és mielőtt még elfelejtette volna, egy szűz oldalra lefirkantotta a síron olvasott sort: AGRIA 0802137. – Biztosra veszem, hogy az öreg tudott a kézirat létezéséről – jelentette ki izgatottan Tünde, miközben visszafelé tekertek a főút mentén. – Sőt tovább megyek: szerintem ez a sírfelirat egy kód, ami elvezet hozzá. – Honnan veszed, hogy a néni nem mondott igazat? – kérdezte Peti, a lány azonban gyorsan kijavította:– Gizi néni nem hazudott. Ő valóban nem tudott semmit a kéziratról. Szerintem Karcsi bácsi így akarta őt megvédeni. Nem figyelted, mit mesélt? Hogy mit mondott neki az öreg, ha rákérdezett a dologra? Semmi konkrétumot, csak azt, hogy ne törődjön vele, és hajtsa el a kalandorokat. – Tipikus kitérő válasz – értett vele egyet a fiú. – De ha megfeszülök, se tudom, mit jelenthet ez a kód. – A számsort még én se tudom – felelte a lány. – Az Agria viszont arra utalhat, hogy a kézirat itt van elrejtve valahol Egerben. Ha pedig így van... Nem fejezte be a mondatot, mert épp egy kamion zúgott el mellettük. Amikor a főútról rákanyarodtak a Deák Ferenc utcára, Peti belehúzott, és felzárkózott Tünde mellé. – Szóval mi van akkor – kérdezte –, ha Egerben van elrejtve a kézirat?– Hogyhogy mi van? – pillantott rá furcsálló tekintettel a lány. – Akkor, kedves Zalán Péter, mi leszünk azok, akik megtalálják.