A sarokhoz érek. Még egyszer visszanézek a házra, ahogy mostanában szoktam, mintha ellenőrizném, hogy ettől a néhány lépéstől azért még minden a helyén maradt, minden változatlan. Az épület valóban ott van, de én már nem vagyok benne. Egy ideje már nem vagyunk benne. Ürességet érzek, ami összehúzza kicsit a gyomromat, és ami innentől egész nap ott ül majd. Lelépek a járdáról, hogy átmenjek az úton a buszmegállóhoz, és ekkor elcsap egy autó. Látom a sofőr riadt arcát, ahogy fékezni próbál, és két kézzel markolja a kormányt. A borostáján tompán csillan a fény. Valamit kiabál, de nem hallom a hangját. Métereket repülök a levegőben, egészen egy bokorig, aztán sötét lesz minden.