A jó haikuban mindig van valami meglepő, megszokottat új nézőpontba helyező, leleplező... Valami, amitől elámulunk: ""Hát persze... ! Hogyan nem vettem eddig észre? Miért nem nekem jutott az eszembe?""Ez csak úgy lehetséges, ha az írója képes a sokszor járt utakat elhagyni, felülemelkedni. Tillmann Pentele ezt a szó legszorosabb értelmében megteszi, sétál a város magasában, a háztetőkön, emberek legszemélyesebb életterei felett... Kicsit kívül mindenen, tiszta levegőn, bár néhol ingatag, és némelyek szerint tériszonyos terepen... Aztán ahol az égéstermék már olyannyira felgyűlt - mert állandóan égünk és füstölgünk -, hogy képtelen távozni, égbe bodorodni, ott jótékonyan kidugaszolja a megfelelő járatokat. Vasgolyóval, kefével, haikuval... Férfiasan, kedélyesen és líraian. Mindenkinek szerencsét fog hozni - hiszen ennél jobban, mint most, még soha nem láthattuk. Kállay Kotász Zoltán