Az életre nincs megoldóképlet, az alapvető kérdésekre végleges válasz, legyen bármilyen alapos a tudásunk, hatoljunk bármennyire is a molekuláris alapokig. Ennek ellenére mégsem kell megalkudni a sorssal, az érdekek által vezérelt világgal. Ehhez azonban nemcsak a külvilág felé kell élnünk, hanem nyitottá válva befelé is, meghaladva az egót, a vágyakozót, a birtoklót, amikor létünk nem akarással társul, hanem egyfajta nem cselekvő cselekvéssel. Így két irányban haladva középen maradunk, megtalálva a kölcsönösséget és mértéket önvalónk viszonyában. Úgy szervezve sorsunk eseményeit, mozaikosságát egybe és önmagunkká, hogy még konfrontálódás esetén is alányomás helyett emelhessünk másokat. Míg környezetünktől nemcsak elveszünk, hanem adunk is, mert ha többet várunk el, mint amennyit kapunk, akkor nem érdemlünk semmit sem. És ezen az önmagunk lényegéhez vezető úton úgy válhatunk teljesebbé, ha minél több réteget tudunk lehántani magunkról, amikor a mélyebb önvalónk létezés és nem létezés is egyben.