Jahoda Sándor kötete üdítő olvasmány, olyannyira, hogy stílusának leleménye folytán feledtetni tudja témáinak lehangoló valóságát. Mutatványa gyermekkorunk mesebeli griffjére emlékeztet, amely megkötözött szárnnyal is képes volt az irigyek és megfélemlítettek szomorú világából felemelkedni. Mindez tehát annak köszönhető, hogy szerzőnk sikerrel alkalmazza a két műfajforma egyesítéséből adódó sűrítés lehetőségét, vagyis az örkényi hagyományt. Sokat mosolyoghatunk e kis könyvön, de a harsány nevetést - bármennyire is előkívánkozik - a vége felé közeledve elnyomja majd az önfelismerés, hogy valóban: milyen gyakran viselünk hamis maszkokat! (Pruzsinszky Sándor)