A Szeretem a mostohámat című vérforraló kisregényben ismerhettük meg Fonchitót, a mostohaanyját elcsábító, angyalarcú, démoni fiúcskát, aki most újra betoppan a családi botrány óta a férjétől külön élő dona Lucreciához... A festőművésznek készülő kis Fonchito, aki önmagát a zseniális Egon Schiele reinkarnációjának tekinti, újra meg újra az érzékiség hálójába csalja az érett szépasszonyt, de az utolsó pillanatban mindig visszakozik: a csábítás ördögi trükkjei ezúttal azt a célt szolgálják ugyanis, hogy a fiúcska jóvátegye korábbi vétkét, s újra összeboronálja mostohaanyját az apjával, don Rigobertóval. A kerettörténet csak az elbeszélés vázát adja egy megejtő szépségű, fékezhetetlen fantáziával megalkotott, bravúros erotikus regényhez, melyben föltárul előttünk a felesége elvesztése miatt szenvedő don Rigoberto lelkének, tudatának és tudattalanjának minden rezdülése. A napközben egy biztosítóigazgató szürke életét élő don Rigoberto szerint az igazi erotikát lassan elpusztítja a mai tömegtársadalom szabadossága és a pornográf kultúra: s korunk embere már az igazi élvezetre sem képes. ő másmilyen, ő az erotikus fantázia kifinomult művésze: éjszakánként álmokból, ábrándokból, fóbiákból, dühöngésekből, az erotikát testgyakorlattá silányító modern kor elleni kifakadásokból és legfőképpen az ezernyi alakban, pózban és pikáns helyzetben elképzelt dona Lucreciából megalkotja a maga külön világát - hogy aztán mindent a valóságban is átéljen hűtlen feleségével, aki a fiával csalta meg... Bár ki tudja, hol végződik a fantázia, s hol kezdődik a valóság. "Mario Vargas Llosa most egy pornográf regényt írt; pontosabban pornográfnak nevezhetnénk akkor, ha nem lenne annyira művészi. " (The New York Times)