Az irodalomtörténet-írás, a fordítás, a szövegek belső szerkezetének néhány sajátossága - ennek a kötetnek fő témái - komor, rágós, nemegyszer unalmas tárgyak. Ráadásul nehéz róluk véglegeset, meghatározót állítani. Éppen ezért a kötet tanulmányai inkább a kérdésekre, a végiggondolásra érdemes utakra és kitérőkre összpontosítanak. Azt mutatják meg, hogy az irodalomról való töprengés mindig sokféle, a megközelítések is, az eredmények is - és persze az egyéni vonzalmak is. És ha ezt kutató és olvasó egyaránt nagyon komolyan veszi is, mindig van mód a könnyedségre, a kételkedésre, önmagunkban is, és az érthető, közvetlen megfogalmazásra. Gyakran tehetünk egymásnak ellentmondó kijelentéseket, rajtacsíphetjük magunkat a felületességen, rutinon, átgondolatlanságon. De mindenekelőtt: nem kell kirekesztenünk az iróniát. A kötet az 1998-as Te rongyos (elm)élet című gyűjtemény folytatása - csak míg ott az irodalomelmélet szakadozottsága volt hangsúlyos, itt inkább az, hogy az irodalomelmélet nem szükségképpen élvezhetetlen, savanyú, nehezen fogyasztható. Hogy ez igazolódik-e, azt döntse el az olvasó.