Aki egy bulvárstílusú könyvet remél, az valószínűleg csalódni fog. Nem talál benne sem szenzációkkal fűszerezett "hálószobatitkokat", sem összeesküvés-elméleteket, sem pedig sztereotípiákat kiszolgáló történeteket. Egy - a régi rendszerben még bűnösnek számító - disszidens és egy - az új rendszerben is sokszor bűnösnek tartott - cigány barátságát és gondolatait ismerhetjük meg, akik szerettek volna a hétköznapokon változtatni. Milyen szeszélyes a sors! Amikor az ember azt hiszi, végre elérte, hogy az életében minden kiszámítható lesz, történik valami, és fölborul a kényelmes rend. Ehhez elég csak találkozni valakivel. Vajon miért kellett ennek egyikük számára ilyen tragikusan végződnie? Elkerülhető lett volna ez a szomorú vég? Mit kellett volna másképp csinálni? A válasz ott rejtőzik a sorok között. Bogdán Laci többször is elmondta: senki sem azért születik, hogy meghalhasson! Ám amikor szüksége lett volna valakire, aki neki mondja ezt, nem volt mellette senki... Befejezetlen mondatok, amelyek hátramaradnak abban a reményben, hogy talán gondolkodásra késztetnek minket, és arra sarkallnak, hogy választ adjunk végre arra kérdésre, meddig akarjuk még az életünket így, egymást gyűlölve tovább folytatni, és meddig keressük a zsákutca rossz végén a kiutat?