A szerző egy 18. századi magyarországi Mária-kegyhely, a Dunántúl déli részén fekvő Gyűd vonzáskörzetében mutatja be az orvoslás egymás mellett élő rendszereit. A betegséghez és a gyógyuláshoz kapcsolódó tapasztalatokat a gyógyítás szereplőinek nézőpontjából írja le. Módszertani újításként a boszorkányperek tanúvallomásait és a máriagyűdi kegyhely nemrég feltárt kéziratos csodagyűjteményeit állítja párhuzamba, s ezekből meríti a betegségről és gyógyulásról szóló történeteket. A betegek és a gyógyítók tapasztalatait beilleszti a 18. századi közgyógyítás tágabb kontextusába, és ehhez segítségül hívja a tanult orvoslás korabeli dokumentumait: többek között a vármegyei és városi egészségügyi rendelkezéseket, sebészeti szakmunkákat, a sebész-, borbély- és fürdőscéhek szabályzatait, a városi és vármegyei orvosok levelezését, betegnaplóit, hagyatéki leltárait. A kötet ilyenformán összefoglalja a gyógyításra vonatkozó ismereteket az egészségügy 18. századi intézményesülését jórészt megelőző időszakból. Egyrészt feltárja ezen ismeretek lehetséges forrásait, osztályozzaa tüneteket és a betegségeket, kitér a betegségek magyarázataira és azok változatos gyógymódjaira. Számba veszi továbbá a betegséghez kapcsolódó tapasztalatokat, az arról alkotott elképzeléseket és értelmezéseket, illetve a belőle eredő válsághelyzet kezelésének stratégiáit. Mindezeken túl kiemelt szerephez jutnak benne a gyógyítók mint az egészségügy korabeli piacának kulcsfigurái: az a csaknem száz javas, tudós, bába, felcser, fürdős, borbély, gyógyszerész, katonaorvos és orvosdoktor, akiket név szerint is megőriztek a boszorkányperek, csodajegyzékek és egyéb források. A kötet hasznos ismeretekkel szolgálhat mind az orvostudomány, mind a humaniórák művelőinek, s - a szerző szándéka szerint - tanulságos olvasmány lehet a korszak életmódja, mentalitása iránt érdeklődő olvasó számára is.