Bethlen Anikó sokszor finomkodó, máskor nyers, szókimindó igazságait olvasva érthetjük meg, mit jelentett a 20. században, főleg annak második felében grófnak lenni, s ezt a születéssel kapott státust úgy megélni az ellenséges viszonyok között, hogy közben meg ne hasonuljon, hogyan lehet a lehetetlen határán is bekapcsolódni a világ mindennapi mozgásába, méltósággal, de határozottan irányítani a hozzá kötődő életszálakat, érzékenységgel, kíméletességgel és szerénységgel, ugyanakkor nemesi tartással viselni mindazt, ami egy bölcs nagyasszonynak kijár, a sors kegyetlensége ellenére, a szenvedések közepette is a ragszkodás, a szenvedély, olykor a szerelem értékét sem titkoló nőnek maradni. A több mint hét évtizede mozgásképtelen, ágyhoz, tolókocsihoz kötött, mások segítsége nélkül életképtelen ember honnan meríti életenergiáját, -örömét, derűjét, segíteni, küzdeni és szeretni akarását, tudását, szenvedélyét, kitartását, emberismeretét, optimizmusát, jövőképét?