Kós Károly szerző (eredetileg Kosch) (Temesvár, /ma Románia, Temes megye székhelye/ 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25. ) építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus... I. (Szent) István király – születési nevén Vajk (Esztergom, 970–980 körül – 1038. augusztus 15. ) az első magyar király. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. István király történetének mindig is szimbolikus volt az ereje: a semmiből országot építő erős kezű uralkodót, vagy a szent királyt, a hit felkent bajnokát egyaránt beleláthatta alakjába az utókor. Az író István király tragédiáját látja elsősorban: a kötelesség áldozataként mutatja be István életét. A fiatal férfi apja és főként anyja akarata által vezetve, nevelve, természetes vágyait, ösztöneit legyűrve vállalja a keresztény királyságot, az erős kézzel való uralkodást. Megtagadja érzelmeit és a boldogtalan politikai házasságot választja, megtagadja családi, vérségi kötöttségeit, s a német lovagokra támaszkodik, megtagadja szelíd természetét, s könyörtelenül számol le az ellene lázadó rokonaival, régi barátaival. Az uralkodás erkölcsét kényszerül viselni, s nem léphet le a maga választotta, s maga építette útról. Kós Károly először 1934-ben megjelent eme könyve két szempontból is érdekes olvasmány. Egyrészt viszonylag hűségesen végigkíséri István uralkodásának főbb állomásait, kerek élettörténetet írt. Másrészt viszont Kós prózája magába olvasztja a székely népballadák stílusvilágát, a magyar irodalomban páratlan módon, sűrített, szaggatott mondatokban, képszerűen idézi fel a pogányság