A fehér telepesek, bár kisebbségben vannak, valódi uralmat gyakorolnak nem fehér honfitársaik leigázott tömegei fölött Dél-Afrikában. Ilyen a fehér bőrű Swart-család is, akiket egy beteljesítetlen ígéret kísért. A három testvért anyjuk halála után elsodorja egymástól az élet, azonban időnként visszatérnek birtokukra, hogy részt vegyenek rokonaik temetésén. Az évtizedek telnek, az ígéret pedig úgy tűnik, nem egyenlő mértékben vonatkozik Dél-Afrika polgáraira.

Ki hallgat, ki emeli föl a hangját, ki emlékszik még egyáltalán az ígéretre? A dezertőr és bukott író Anton, aki a sikertelenség keserű ízét alkohollal nyomja el? A narcisztikus Astrid, aki szépségét és opportunizmusát kihasználva élvezi az elit gondtalan életét? Vagy a halk szavú, rejtőzködő Amor, aki nővérként kezd új életet, hogy megszabaduljon családja és szülővárosa fojtogató emlékétől?
Ami egy szobában megtörtént, az ott lebeg láthatatlanul, minden tett, minden szó, örökre. Nem látják, nem hallják, csak egyesek, és ők sem tökéletesen. Ebben a szobában a születés és a halál is megtörtént. Talán régen volt, de bizonyos napokon most is látszik a vér, amikor az idő elvékonyul.

Amor végignéz a repedező vakolaton. A törött betonpadlón. A hiányzó ablaküvegeken. Ez. Ehhez ragaszkodott a családom.
Damon Galgut évtizedeken keresztül hömpölygő szövegtengere hol fenyegető realizmusával, hol pikírt humorral mutatja be egy ország lelkiismeretének abszurd szélsőségeit, egy olyan társadalmat, amelyet még ma is az apartheid szakít darabokra.

Fordította: Mesterházi Mónika

„Galgut nagyszabású regénye egy széthulló család és egy megtépázott ország segítségkiáltása.
Publishers Weekly