Az utóbbi években a hazai irodalomtudományos diskurzusban is mind nagyobb jelentőségre tett szert annak belátása, hogy az értelemképzés mint hermeneutikai gyakorlat nem független azoktól az anyagiságoktól, amelyek által a műalkotás megjelenik. Ennek reflektálása abban a tekintetben mindenképp kihívást jelent mind a megértés tana, mind az úgynevezett materiális kultúratudományok számára, hogy a kettő - értelem és anyag, illetve jelentés és médium - egymástól függ, miközben az egyik tagadja vagy figyelmen kívül hagyja a másik létmódját. Jelen kötet e kettőség elméleti és gyakorlati dilemmáit igyekszik színre vinni az esemény fogalmának közbejöttével. A történeti esemény mint olyan előttre és utánra osztja az időt, bekövetkezte pedig mindig új hermeneutikai szituációt teremt. Az irodalmi-kulturális nyilvánosságban vizsgálandó irodalmi eseményről hasonlót állíthatunk. Az események prezenciája - jelenlét-hatása - olyan bekövetkezésnek tekinthető, amely egyfelől nem rendelkezik történeti aspektussal, másfelől azonban megértést kényszerít ki. Az irodalmi szöveg tehát anyagiságában és esemény-jellegében sohasem esik egybe annak a kornak a prezenciájával, amelyben megszületik, de fölkelti a vágyat és a lehetőséget elmúlt világok megalkotására és jelenné tételére. Ez az elsőre elméletileg talán nehezen alátámaszthatónak tetsző elgondolás annyiban mindenképp hasznára válik az irodalom- és kultúratudományoknak, hogy általa (is) újragondolható a filológiai és hermeneutikai gyakorlat mibenléte. Mivel ebben a kötetben általános irodalomtudományi és irodalomtörténeti, továbbá költészetelméleti és költészettörténeti kérdések kerülnek szóba, a teoretikus alapokat illetően helyesnek láttam a három fogalmat egymás mellé helyezni, hogy azokkal dolgozhassam: Esemény, filológia, megértés az irodalomban.