A magyar nyelven eddig még nem publikált kötet Jung munkásságának hazánkban alig ismert oldalát mutatja be. A kilenc írás elsősorban a tudattalan és a skizofrénia (akkori elnevezéssel: dementia praecox) viszonyát tárgyalja. Központi témájuk a szerző azon meggyőződése, hogy a skizofrén betegek kezelésében döntő fontosságú a pszichológiai aspektus. Eszerint fontos, hogy az elsőre érthetetlennek tűnő élményvilágot és tüneteket a terapeuta elfogadással, megértéssel és akár egyfajta értelemadással közelítse meg. Bár a Jung által kidolgozott konkrét módszert sokan vitatják, szemlélete azonban úttörő jelentőségű a pszichiátria és a pszichológia történetében. Fontos adalék továbbá, hogy a Jung és Freud között kibontakozó levelezés a kötet első írása, az 1906-os A dementia praecox pszichológiájáról: egy kísérlet kapcsán kezdődött el. Mint tudjuk, Freud az álmokat tekintette a tudattalanba vezető királyi útnak. Jung hasonlóságot vélt felfedezni az álmodók és a pszichotikus betegséggel küzdők (mindennapi szóhasználattal élve: őrültek) élményei és képzetei között. Úgy vélte azonban, hogy ezek a mélyebb rétegeket érintő zavarok a tudattalannak ugyancsak egy mélyebb rétegébe nyújtanak betekintést, méghozzá a különböző archetípusos képekből felépülő kollektív tudattalanba. Ez a személyes tudattalannal ellentétben nem az individuum emlékeinek és tapasztalatainak tárháza, hanem egy minden emberben közös kollektív tapasztalati kinccsé. Ez a második, mélyebb rétege kerül napvilágra a tudattalannak a pszichotikus zavarokkal. Mint látjuk, a kötet jelentőségét tovább növeli, hogy betekintést nyújt abba, a skizofrénia vizsgálatán keresztül hogyan jutott el Jung a kollektív tudattalan és az archetípusok felfedezéséig, életművének oly fontos mérföldköveihez. Az ide vezető királyi út a pszichotikus élményvilág vizsgálatán keresztül vezetett. Hogy pontosan hogyan, azt e kötet írásai mutatják be.