Hangár Kristóf, az ukrán-magyar kábítószer-kereskedelem egykori dílere, néhány hónap letöltendő börtönbüntetés után felhagyott alvilági életével. Már több, mint húsz éve lezárta a szervezett bűnözéshez köthető kapcsolatait, és Budapest egyik legkapósabb építészeként jeleskedik az országban. Egy dupla véletlensorozat folytán megismerkedik a velencei lakosú, gyönyörű, óvónőként dolgozó Sallai Szonjával, aki azonnal megbabonázza a férfit. Mielőtt még a tündérmese elkezdődne, az alvilág mélyről feltörő haragja keresztülhúzza a békés jövő reményébe vetett hitet. A maffia nem felejt. Ha egyszer megmart a kígyó, az izzó méreg örökre ott dolgozik benned. Van, amiből nem kell egy újabb adag, mert sosem fogy el. Amikor a félelem begyűrűzik a mindennapokba, a pengeélen táncoló nyugalom illúzióját felváltja a gyötrő bizonytalanság, és a kétség. Mindkettejüknek van takargatnivalója. De vajon ki hazudik nagyobbat? „Ezen a sakkpályán csak gyalog vagy a fekete királyok birodalmában. „Minden embernek három arca van. Az egyik az, amit a külvilág felé mutatunk a mindennapi életünk során. A másik otthon van, valahol a négy fal között bezárva, mely rendszerint szokatlanul eltér az elsőtől. És ott van az a bizonyos harmadik arc, amit csak a saját lelkünkkel ismerünk, meghazudtolva az első kettőt. Ez a bennünk élő bárány és farkas végtelen háborúja, mert mindkét oldalt megtestesíti az ember. De vajon hol vannak a határok? Vajon mi az objektív igazság? Melyik az igazi börtön: amit magunknak építünk, vagy amibe mások csalnak bele? Nem tudhatjuk. De egy bizonyos minden hit felett, a tiszta szív tudja csak megmenteni a világot.