Minden egy végzetes téli éjszakán kezdődött, amikor az akkor tízéves Noel Fitzpatrick a februári hidegben újszülött báránykákat próbált megmenteni. Sikertelenül. A tehetetlenség és a kétségbeesés rettenetes éjszakája után soha többé nem akart elveszíteni egyetlen állatot sem. Hatgyermekes ír parasztcsalád gyermekeként egy kicsiny tanyán nőtt fel, egyszerű körülmények között tanult, valamint örömét és bánatát csak a hűséges terelőkutyának, Kalóznak mesélte el. A végzetes gyermekkori éjszaka után tudatosan készült az állatorvosi pályára. Fitzpatrick professzor ma a világ egyik legismertebb ortopéd állatsebésze, aki reménytelennek látszó helyzetben lévő sérült állatoknak adja vissza a teljes élet lehetőségét. Egyedülálló munkásságára a televízió is felfigyelt, A bionikus állatorvos és A szuper állatorvos című sorozatok mindenütt a világon ismertté tették a nevét. Méltán híres álltaklinikáján rendszeresen végez olyan műtéteket, amelyek révén sérült kutyák és macskák kapnak bionikus végtagot. Szakmai, ideg- és csontsebészeti újításai a tudomány határait feszegeti - a gazdik legnagyobb örömére. A könyvből megismerjük hosszú utazása legfontosabb állomásait az elemi iskolától a szakorvosi képzésig és az álom megvalósulásáig, a Fitzpatrick Klinika küzdelmes megalapításáig. Memoárjában bárányokról és bikákról, kutyákról és macskákról, sündisznókról és lovakról mesél együttérzéssel, szeretettel, hozzáértéssel. Az állatok hangja szívmelengető és életigenlő könyv, annak a története, hogy ember és állat között a szeretet kiteljesíti az életet, és jobbá tesz minket. Részlet Ritkán veszek ki szabadságot, így Keira többnyire a munkahelyemen is velem van. Kezdettől fogva nagyon csendes kutya, csak igen ritkán ugat. Csodálatos társ, soha semmi gond nincs vele; időnként szeleskedik kicsit, de egy kellemes séta után imád aludni, és horkolni, akárcsak az „apukája, aki nevetségesen sokat dolgozik, aztán pár órára megőrül egy rockkoncerten, majd alszik és horkol ő is. Olyanok vagyunk, mint két tojás, egymásnak vagyunk teremtve. A lábamnál ül, miközben előadásokra készülök, meg tudományos dolgozatokat írok, és most is itt fekszik, ahogy ezeket a sorokat írom – és közben csendesen horkol. Amikor egy hosszú műtéti nap végén a sebészeti jelentéseket írom, Keira akkor is a lábamnál ül vagy fekszik a műtőben, vigaszt és megnyugvást nyújt nekem, és a legkevésbé sem érdekli, hogy a műtétek sikerültek vagy sem. ő volt mellettem akkor is, amikor késő éjszakákig tanultam a szakvizsgáimra, és amikor fáradtnak éreztem magam, és képtelennek a folytatásra, akkor az ő szeretete tartotta bennem a lelket, mert érte és mindenki más Keirájáért tettem. A kedvenc időtöltése, hogy a borostás államat nyalogatja, és a rendelő padlóján morzsák után kutat. Különösen szereti a személyzeti pihenőt, ahol rengeteg morzsa van, és az igazat megvallva, ő is, mint sok más kutya, bárki barátja, akitől enni kap. A vele való kapcsolatom alapja a tiszta, feltétel nélküli szeretet. Megengedte nekem, hogy önmagam legjobb változata legyek, és a társasága segített, hogy megmentsem magamat magamtól, amikor magányosnak, szomorúnak, zavarodottnak vagy alkalmatlannak éreztem magam. Ha valami komoly stressz ér a munkahelyemen, vagy valami viharos válság elől menekülök, azon nyomban békére lelek, amikor az irodámban egy horkoló pihe-puha pamutgomolyag fogad. A megfelelő megvilágításba helyezi a dolgokat, és emlékeztet arra, hogy miért csinálom azt, amit csinálok. Amikor rémesen feszült vagyok, vagy úgy érzem, megőrjít a világ, a karomba veszem, az államat a puha bundájához dörgölöm, és szorosan magamhoz ölelem. Nem számít, milyen rossz napom volt, amikor a szemembe néz, vagy megnyalja a szakállam, azonnal jobb kedvem lesz, és a lelkemben nyomban kitavaszodik. Nem múlik el nap úgy, hogy ne csalna mosolyt az arcomra a mókás kis szokásaival, a vidám természetével és a csillapíthatatlan vágyával, hogy szeretetet adjon és kapjon. Nélküle sokkal unalmasabb és sötétebb lenne az életem. Nem számít, hogy az adott pillanatban mennyire szomorúnak látom az életet, vagy mennyire komornak érzem magam, ő jókedvre derít a bolondos fenékrángásával, és amikor a rendelő vagy a házam környékén sétálok vele erdőn-mezőn, szabadabbnak, élettel telibbnek érzem magam, és ilyenkor békében állok a világgal. Nem akarom őt emberi tulajdonságokkal felruházni; csak azt mondom, hogy mit érzek, amikor a társaságában vagyok – és tudom, hogy Keira mellett nyugodtabbnak, békésebbnek, szeretettebbnek, támogatottabbnak érzem magam. Több együttérzést kapok tőle, mint egynémely emberi kapcsolatom során. Ne legyen félreértés, természetesen szerettem már embereket életem során, baráti és romantikus kapcsolatokban egyaránt. Bántottam és bántottak. Tökéletesen megértem, hogy egy ember és egy kutya szeretetét nem lehet összehasonlítani. DE tisztelettel állítom, hogy van mit tanulnunk azokból az érzésekből, amelyeket egy állat iránt érzünk: ha ebből a kedvességből és nagylelkűségből csak egy kicsit is át tudnánk ültetni emberi kapcsolatainkba, azt hiszem, a világ jobb hely lenne. Valójában minden, aminek a megvalósítására valaha is törekedtem – minden műtét, minden tudományos dolgozat, minden előadás, minden konferencia és állatfesztivál, és még ez a könyv is –, tehát mindezt annak érdekében tettem, hogy megpróbáljam megóvni és kivetíteni azt az együttérzést és bizalmat ember és állat között, amit minden egyes nap látok a rendelőmben, és amit Keirával is nap mint nap megtapasztalok. Ha ezt a szeretetet palackba tudnám tölteni, és ezt a csodás oldatot szét tudnám permetezni a világon, akkor erősen hiszem, hogy végtelenül jobb lenne a helyzetünk.