Két évvel ezelőtt kinyitottunk a padláson egy vén koffert, és találtunk benne egy csomó magnószalagot. Kiderült, hogy anyám magnóra mondta élete rejtett titkait. Hónapokig ült a félhomályos szobájában, és mesélte a csodákat. Hogyan volt kislányként vadul szerelmes egy családos főpincérbe, hogyan szeretett bele az apámba, milyen keserves nászéjszakájuk volt egy jéghideg vonatban, elmesélte, hogyan vesztette el a szüzességét és esett velem teherbe; mit érzett, amikor én a méhében voltam, és belülről adtam neki életjeleket. _x000D_
Kincset találtunk a kofferben. _x000D_
Gyerekeim a kazettákat legépeltették, és elolvastam a kéziratot. _x000D_
Sírógörcsöt kaptam. _x000D_
Soha így nem sírtam még. Üvöltöttem. _x000D_
Ha meghallotta a túlvilágon, bizonyára ő is megrendült. _x000D_
Nem nekem mesélte az emlékeit. Saját magának. Nem is remélte, hogy én ezt a csodálatos monológját valaha megtalálom. „Saját színházamban nemcsak életem főszerepét játszom – de a mesém hallgatója is én magam vagyok. _x000D_
Én már öregen, neves íróként bukkantam erre a kincsre. _x000D_
Úgy is hív néha: „Az én író fiam. _x000D_
Dolgozni kezdtem rajta, hogy a hangja könyvvé váljon. _x000D_
Nagy mesélő volt. Könyve teli van humorral, derűvel, kacagással -- és tragédiával. _x000D_
Életem legszebb művének – művünknek – tartom ezt a könyvet. _x000D_
NEM HITTEM VOLNA, HOGY VALAHA TÁRSSZERZŐJE LESZEK HOLT ÉDESANYÁMNAK. _x000D_
Azt hiszem, példátlan, hogy egy író az anyja szemével látja meg önmagát. _x000D_
Az a szem, amivel ő látott, egy bölcs asszony tekintete volt. _x000D_
Nagy tanítás rejlik minden meséjében. _x000D_
Az ő titkos könyve tanít meg, hogyan kell a pokolban is vidáman élni. _x000D_