Albert Gábor novelláiban és regényeiben hatalmas láttató erővel az idő teljessége szólal meg, s az ebből fakadó sokszólamúság nyűgözi le az olvasót. A leghétköznapibb esemény is (pl. kajakmosás a csónakház előtt) felszakítja az esetlegességek fátylát, s rálátást enged a fátyol mögött rejtőző másik, igazi, vagy annak hitt valóságra, amely olykor szinte villanó társadalmi igazság (Bontott perspektívák), máskor az álom izgató vágyképe. Albert Gábor sosem ismétli önmagát, minden írása újabb és újabb kalandra csábítja olvasóját. A belső monológ az előbb említett fátyol szövetét bontja szálakra, s ebből a nyersanyagból szövi újra a történelem panorámáját, bontja ki a másik síkon megvalósuló bizonyosságot, állítja elénk a villódzó, félelmekkel és féltett reményekkel átszínezett valóságot. A kötet végén lírai, hitelesítő burokként borul rá a történet-sorra a vallomásnak is beillő Esti beszélgetés halott apámmal című záró novella, amely a személyesség varázsával forrósítja át a könyvet.