Idézet a főműből: "Egy áldozat nem bizonyíthatja, hogy sérelmet szenvedett. Egy panaszos olyan valaki, aki kárt szenvedett, de rendelkezik az eszközökkel, hogy ezt bizonyítsa. Áldozattá akkor válik, ha elveszti ezeket az eszközöket. " Vannak tehát "esetek", amikor nem jogvita, hanem viszály keletkezik (amikor "a panaszos meg van fosztva az érvelési eszközöktől, és ennélfogva áldozattá válik"). "Viszály esete két fél között akkor lesz, ? mondja Lyotard - amikor az őket szembeállító konfliktus megoldása az egyikük idiómájában történik, noha a sérelem, amitől a másik szenved, nem fejeződik ki ebben az idiómában. "Ebben az értelemben mindnyájan áldozatok vagyunk, vagy lehetünk. Lyotard hosszan sorolja a könyvben a múlt és a jelen (olykor a történelem kirívó) példáit. És mégis ... ha a nyelvet nem egyszerűen csak "információk kommunikációjának" tekintjük, akkor a viszálynak is lehetnek megoldásai. Mert: "a viszálynak igazságot szolgáltatni annyi, mint hogy új címzetteket, új feladókat, új jelentéseket, új referenseket létesíteni, hogy a sérelemnek alkalma legyen kifejeződni, és hogy a panaszos ne legyen már áldozat. Ez a mondatok új képzési és összekapcsolási szabályait követeli. "Persze, "sokat kell keresni, hogy megtaláljuk az új képzési és összekapcsolási szabályait a mondatoknak, amelyek képesek kifejezni a viszályt, amit az érzés árul el, ha nem akarjuk azt, hogy ez a viszály rögtön egy jogvitává legyen eltussolva... " De a feladat nem lehetetlen, mert, mint Lyotard fogalmaz: "Egy irodalomnak, egy filozófiának, talán egy politikának tétje az, hogy tanúskodjon a viszályokról, nyelvszokásokat találva a számukra. "JEAN-FRANÇOIS LYOTARD (1925-1998) főként a posztmodern fogalmának kritikai használatáról ismert francia filozófus. Sokrétű életműve nehezen osztályozható. Leginkább fajsúlyos művei a témáikat általában a nyelvfilozófia, gazdaságtan, ismeretelmélet, tudományfilozófia, sőt, az irodalmi kritika és az összehasonlító irodalomtudomány területéről veszik.