Akit egyszer a művészet megérint, azt haláláig nem hagyja nyugodni, mindig valami jobbat, szebbet szeretne adni az embereknek.
Ma is úgy fogalmazom meg ars poeticámat, ahogy egykor elkezdtem ezt a gyönyörű, porcelánművészeti pályámat: kiállításaimmal, munkáimmal vissza szeretném szólítani az embereket a természetbe, oda, ahol minden rosszat elfelejthetünk, legalább egy kis időre, ahol rácsodálkozhatunk az isteni alkotásra, az elmúlásra éppúgy, mint az újjászületésre. Ahol nem zavarnak az élet külső zajai, ahol megbocsáthatjuk bántalmainkat, ahol megszűnnek félelmeink, gondjaink, ahol végre egy kicsit feltöltődhetünk, és a városi lüktetésből menekülve megtaláljuk a nyugalmat, a harmóniát - s abban a csendben egyedül lehetünk az Istennel.
Mert valóban, csak a csendben lehet alkotni és gondolkodni.