A tabudöntően őszinte kötet, melyet a könnyed humor és irónia hat át, erős önreflexiókkal segít mélyebben megismerni azt az életszakaszt a nők életében, melyet a társadalmi szorongások félelmetesnek állítanak be, holott valójában rengeteg szépséget és vidámságot rejt. Ha a nyár legnaposabb és legőszintébb kötetére vágysz, ezt vidd magaddal utazáshoz, vagy csak tartsd az éjjeliszekrényen, mert gondolatai és humora jó, ha mindig kéznél vannak. "Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani"G. B. Shaw. Hidd el nekem, tényleg van élet a negyven után! Elmúltam hatvan, szóval csak tudom. Persze nem mondom, hogy az elmúlt két évtized sétagalopp lett volna. És a következők is bőven tartogathatnak nehézségeket, mégis azt mondom, a B oldal igenis lehet napos. Hőhullámok, váratlanul felszaladó kilók, pánikroham a próbafülkében, helló helyett csókolom, egyre több fiatalabb és egyre kevesebb idősebb kolléganő a munkahelyen. Ugye ismerős?Sok a kérdőjel, és a legtöbb épp önmagaddal kapcsolatos. Ez a könyv azért született, mert azt hiszem, tudom, mit érzel, tudom, min mész keresztül. És bár varázsló én sem vagyok, mégis szerettem volna melléd állni, és elmesélni, hogy mik az én személyes tapasztalataim a változókorról és a fiatalság talán mégsem annyira fájó elmúlásáról. Segítségemre volt több nagyszerű szakember, akik fontos gondolatokat, tanácsokat fogalmaznak meg többek között a párkapcsolat, a karrier, az egészségmegőrzés, szépség és öltözködés témájában. Velük együtt szeretném megmutatni: igenis tudsz teljes és tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, hetven-évesen is, sőt. Támogatlak benne, hogy találd meg a szépséget a mindennapokban és magadban is. Gondolkodjunk közösen az életstratégiádon, hogy el tudd fogadni, mi több, hasznodra tudd fordítani az évek múlását. Mindehhez legyen a mottónk, amely sok mindenen átsegít: Önismeret és derű! Tarts velem a napos B oldalra!Szeretettel várlak, Jakupcsek Gabriella Interjú a szerzővelJakupcsek Gabriella: „Már a tévedéseimet is meg tudtam szeretni A menopauzától a combban hirtelen szűknek bizonyuló farmereken át a csókolommal köszönő felnőttekig számos jele van egy nő számára annak, hogy bizony már a B oldal forog. Jakupcsek Gabriella legújabb könyvében az őszinte és szókimondó szembenézés és szakemberek segítségével mutatja meg, hogy nincs okunk kétségbeesni, ha a fiatal éveinkről már inkább csak múlt időben beszélhetünk. A legtöbb problémára megoldás is akad, az évek múlása pedig számos új lehetőséget, új örömöt hoz. Így van okunk hinni benne, hogy életünk ősze nem csak a lombhullatásról szól, hiszen még nagyon sokszor kisüt a nap. Miért döntöttél úgy, hogy a változókornak, a női idősödésnek szentelsz egy könyvet? Idén hatvanéves lettem, így immár nem csak a negyvenes, az ötvenes éveimről is a maguk teljességében tudok beszélni. De komolyra fordítva a szót, azt tapasztalom a szűkebb és a tágabb környezetemben is, hogy az idő múlása és az ezzel járó változásokról nem beszélünk kellően őszintén. Márpedig, ha egy ilyen fontos és valójában minden nőt érintő téma tabu marad, az rengeteg szorongást okozhat. Ezért döntöttem úgy, hogy nekimegyek ezeknek a tabuknak, és bevonva számos szakembert, akik az adott területet nálam persze sokkal jobban ismerik, hogy végre senki ne érezze magát egyedül a problémáival, sőt megoldásokat, lehetséges utakat, kiutakat is mutatok, mutatunk. Jóformán teljes felnőtt életedet a kamerák előtt töltötted, egy ilyen szakmában különösen érzékeny ügy lehet az idő múlása. Hogy tudod kezelni a saját idősödésedet? Ma már jól, de persze hogy nem volt mindig így. Ez egy folyamat, amely során az ember megtanul lemondani dolgokról és közben felfedez újakat. És rájön, hogy nem kell mindenről lemondani sem, amiről azt hisszük. A pályámon eddig szerencsés voltam, sosem éreztem, hogy kiöregedtem volna valamiből, sőt, ahhoz, hogy érdekes emberekkel beszélgessen az ember az élettapasztalat csak ad: mélységet, bölcsességet, empátiát. De a szakmámban és minden más területen is a legfontosabb, hogy tudjam szeretni a helyzetemet, elfogadjam önmagamat és ne próbáljak másnak látszani, mint ami vagyok. Nem is nagyon tehettem volna meg, hiszen én egy ország előtt öregedtem meg, a képernyőn milliók láttak fiatalon, majd középkorúnak, később idősödőnek. De nincs ezzel baj, ha képes az ember elfogadni. Ha egy színésznő ötvenévesen még Júliát akarja eljátszani, azt a közönség ki fogja nevetni, de ha a dajkát, akkor ünnepelhetik. És ez nem azt jelenti, hogy elengedhetjük magunkat, sőt. Hozzuk ki a maximumot a lehetőségeinkből, lépjünk át az átléphető falakon, de ne akarjuk egy másik ember életét élni, inkább teremtsük meg a komfortot, a harmóniát a sajátunkban. Tudom, könnyű ezt mondani, de igyekszem segíteni benne, hogy közösen találjuk meg a módját. Mondhatjuk, hogy tanácsokat adsz a 40 év feletti nőknek ebben a könyvben ahhoz, hogy jól éljék meg azt, amitől sokan szenvednek? Talán túlzás ez. Azt vallom, tanácsot annak adjunk, aki kér. Én inkább azt az utat választottam, hogy elmesélem a saját döntéseimet. Azokat, amik jónak bizonyultak, de persze a tévedéseimet is. Mert hát abból is akadt bőven. Az mindenképp jó dolog abban, hogy már hatvan vagyok, hogy tudok nevetve nézni az egykori hülyeségeimre. Meg tudom szeretni a hibákat is, amiket elkövettem, mert már látom, hogy utólag mire voltak jók. Jó, néha semmire. Szóval, lehet, hogy néha okoskodom, máskor simán hülyét csinálok magamból, de őszintén teszem abban a reményben, hogy tudok ezzel segíteni másokon. Abban pedig biztos vagyok, hogy az orvos, a pszichológus, a coach, az edző, a stílusszakértő és a többiek nagyon pontosan és szakszerűen, ugyanakkor empatikusan adnak választ olyan kérdésekre is, amelyeket sokan még önmaguknak is ódzkodnak feltenni. Feltettem őket helyettük én. Hogyan változtatta meg a te életedet, hogy hatvan lettél? Nyilván az ember valójában nem érzi a különbséget az 59 és a 60 között, a kerek számok inkább mérföldkövek az ember útján, amikor jó megállni, visszanézni, egy kicsit spekulálni a dolgokon. Bizonyos szempontból tipikus hatvanas vagyok, szakmai életemben a legfontosabb csúcsokra már feljutottam, nagymama vagyok két csodálatos unokával, megsütöm nekik az almáspitét, amikor csak kérik, és a korábbiaknál egy kicsit több időm van találkozni a barátaimmal. Másfelől sajátos az utam, hiszen van egy kamasz lányom is, sokat dolgozom, járom az országot és a világot, és még mindig tele vagyok tervekkel, és sorban meg is valósítom őket. Ilyen A napos B oldal is, amellyel még hosszabban szeretnék foglalkozni minden lehetséges platformon. Nem csak írtam róla, magam számára is igyekszem naposan tartani, amíg csak tudom. Idézetek a kötetből „Truman Capote, a zseniális amerikai író szerint az élet egy egészen tűrhetően megírt színdarab csapnivaló harmadik felvonással. Az ember jót derül ezeken a jópofa kiszólásokon egészen addig, amíg számára is elkezdődik az a bizonyos harmadik felvonás. Hatvanéves lettem, és úgy döntöttem, nem hagyom, hogy lefagyjon az arcomról a mosoly. Nem fogok a koromon keseregni, hiszen attól nem leszek fiatalabb. És az az igazság, már nem is bánom, hogy nem leszek. Nekivágok az újabb évtizedeknek, és elmesélem, hogy hogyan éltem túl az elmúlt húsz évet az undok negyventől a mai napig. „Miközben előkészítettem ezt a könyvet, arra jutottam, hogy azzal tudom egyszerre inspirálni és támogatni kortársaimat (nőtársaimat), ha a saját tapasztalataim, történeteim mellett olyan általam tisztelt szakembereket is megkérdezek, akiknek a tudása az adott területen megkérdőjelezhetetlen. Így hát tekintsék ezt a kötetet egyfajta útikönyvnek ahhoz a bizonyos B oldalhoz. Kezdődjön a kaland, mondjuk, negyvennél, és tartson minél tovább, hiszen bár közhely, de igaz, ilyenkor jön csak a java, az élet második fele. „Ebben a korban a legtöbb győzelem veszteséggel, a legtöbb új elengedéssel, lemondással is jár. „Negyven felett a dolgok többé nem magától értetődők. Az sem, hogy reggel szépek vagyunk, de legalábbis vállalhatók. Nem gondoltuk, hogy eljön az az időszak, amikor kimondjuk bizonyos régi fotóink láttán, hogy „istenem, ha tudtam volna akkor, hogy milyen szép vagyok. Hozzáteszem, az ellenkezője is előfordul. Én például tekertem már vissza fotót a telefonban, mert látnom kellett, hogy ki az a „szerencsétlenül öltözött negyvenes nő a képen. Mondanom sem kell: én voltam. „Az ötvenes éveinkben gyakran érezzük, hogy öregnek még fiatalok, fiatalnak pedig már öregek vagyunk. Ha a gyerek kirepült, újra kell definiálnunk magunkat, az életcélt, a társunkkal való viszonyunkat. Menopauzában nőnek lenni szintén nem egyszerű feladat. Az embert váratlanul kiveri a víz, ok nélkül lesz szomorú, heves szívdobogásra riad éjszakánként, nem érti, mitől kúsznak fel a kilók, amikor épphogy csak csipeget, nem szívesen vásárol ruhát magának, és a tükröt is tiszta szívből megutálja, ha lehet, még annál is jobban, mint addig. „Hatvanévesen az ember már folyamatosan ugyanazokat a vicces vagy kevésbé vicces történeteit meséli. De még emlékszik rá, amikor emiatt mosolyogta meg az akkor hatvanéveseket. A fordulópontok már csak ilyenek. És azért még bőven vannak tervek. Én például jó előre elhatároztam, hogy hatvanadik szülinap ide vagy oda, biztos, hogy nem fejezem be a síelést. Amit egyébként viszonylag későn, harminchét évesen sajátítottam el. „El kell döntenie, hogyan akar élni. Mi az, ami rajta múlik és mi az, ami a körülményeken. A hatvanas tiszta lappal indul újra neki az életnek. „A változókor a legnagyobb nehézséget azoknak a nőknek okozza, akik számára a női erő egyet jelent a csábítással, és az addigi stratégiájuk többé nem válik be, nem érkezik rá reakció. Ebben az élethelyzetben sok nő érzi azt, hogy olyannyira láthatatlanná válik, mintha nem is létezne.