A regény borítóján Egon Schiele képe látható, melyen egy fiatal nő vetkőzik, alig észrevétlenül érinti meg mellét, mint aki most fedezi fel a testét. Valami ilyesmi történik a regény hősnőjével, Mélanie-val is: naplót ír a maga választotta félhomályban - vetkőzik. Csak úgy hullanak le róla a húsba vágó, soha kimondani nem akart, arcpirító, néha obszcén, néha áttetszően finom, hol el-, hol leleplező szavak. A regényben tehát egy nő vetkőzik - több színen és több értelemben is: a regény minden prüdériától mentes, extatikus szex-jeleneteiben ugyanúgy, mint azokban a sorokban, ahol maga a lélek bújik elő a rá préselődött maszkok, a meztelen hazugságok alól. A Lélektelen test fiktív nőalakja hús-vér, eleven lény, portréja azonban lényegileg emblematikus. Az írói metamorfózis szándéka nem a stílusjáték, a női elbeszélés imitációja, hanem sokkal inkább a "Mélanie-jelenség" feltárása. A regény nőalakja korunk "betegségének", az odaadás hiányának és egyúttal az arra való mélységes vágynak a szimbóluma. Modern mítosz a közelségről és a távolságról, az intimitás határairól.