Tóth Krisztina meséjében különös módon fonódik össze egy teknőben született lány, a szülei és három testvér története. Otthonra lelhet-e az elhagyott gyermek? Ki neveli fel anyja, apjaként? Látja-e valaha édes szüleit? Hogyan találnak egymásra a testvérek? Sorsaikat úgy fűzik egybe titokzatos kötelékek, ahogy a csillagokat láthatatlan, égi ösvények.

Tóth Krisztina meséjében különös módon fonódik össze egy teknőben született lány, a szülei és három testvér története. Otthonra lelhet-e az elhagyott gyermek? Ki neveli fel anyja, apjaként? Látja-e valaha édes szüleit? Hogyan találnak egymásra a testvérek? Sorsaikat úgy fűzik egybe titokzatos kötelékek, ahogy a csillagokat láthatatlan, égi ösvények. Az örökbefogadott lánynak a magány, az emlékezés és a kiengesztelődés segít hazatalálni, miközben a csillagok ugyanúgy ragyognak mindnyájukra, akárhonnan jöttek, és akárhová is tartanak.

"Alapvetően az identitás-keresésről van szó: ki vagyok én, kik a szüleim, hogyan kerültem ebbe a családba. És a kapcsolat vajon biológiai vagy inkább lelki kötelék? Én innen közelítenék, mert ha azt mondom, hogy az örökbefogadásról szól, akkor nagyon leszűkítjük a tárgyát. Én egyébként ezt fontosnak tartottam: anyukám is örökbe fogadott gyerek volt. És én is azt gondoltam, hogy szeretnék valamikor örökbe fogadni egy gyereket. Mert úgy gondolom, hogy az ember nemcsak az irodalomban építkezik, hanem valamilyen módon a saját életét is építenie kell. Azt gondoltam, hogy az enyém akkor lesz teljes, ha valamit visszaforgatok a saját sorsomba abból, amit közvetve kaptam. Szerintem egyébként hajlamosak vagyunk túlbecsülni a vérségi kötelékek jelentőségét, merthogy ennek nagy hagyománya van. Az a gyerekem, akibe „beleteszem a szeretetemet, és aki ezt visszasugározza. Közben meg azt is tudom, hogy minden kiskamaszban megfogalmazódik: hogyan kerültem én ebbe a családba, olyanok, mintha nem is az én szüleim lennének. Én egy űrlény vagyok, engem ide lepottyantottak, lehet, hogy nem is az igazi szüleim, annyira nem is hasonlítok rájuk. Valami olyasmit is akartam írni, hogy az ember elindul egy belső úton, amikor formálódik a személyisége, és fölteszi magának a kérdést: ki vagyok én, hogy kerültem erre a világra, mi a szerepe ebben azoknak az embereknek, akik felneveltek, akik a szüleimnek mondják magukat. A könyvbeli kislánnyal mindenféle csodálatos események történnek. És mindenféle próbatételek, amelyek közben segítői akadnak. Ilyen értelemben követi a varázsmese logikáját és dramaturgiáját. " - Tóth Kriszta