Hogyan vált a farkasból az ember barátja? Milyen érzelmeik vannak a kutyáknak, hogyan kötődnek, és mi a szerepe a személyes rítusoknak az életükben? Hogyan oldanak meg problémákat? Miben hasonlít, és miben különbözik az emberi és az állati intelligencia?
Csányi Vilmos immáron klasszikussá vált művében nemcsak két családi kutya, Bukfenc és Jeromos életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni – mindezt a világszerte elismert ELTE Etológiai Tanszék legfrissebb kutatási eredményeinek felhasználásával a szerzőtől megszokott közérthető és szórakoztató stílusban. Számos gyakorlati tanács segítségével arra is kitér könyve végén, hogyan tartsunk kutyát: milyen fajtát válasszunk, hogyan szocializáljuk, és hogyan „csináljunk beszélő kutyát.
Az én elméletem az, hogy a kutya és az ember azért került ennyire szoros kapcsolatba egymással, mert a háziasítás során, a sokszor nem is tudatos szelekció jóvoltából, a kutya az emberéhez sok tekintetben hasonló elmebeli tulajdonságok birtokába jutott. Vagyis mesterséges állatunk egyben s másban az emberhez hasonló. A hasonlóságok, ha tényleg vannak, azért is fontosak, mert saját fajunk evolúciójának korai szakaszába engedhetnek bepillantást. Az ELTE Etológiai Tanszékén a kutyákkal kapcsolatos vizsgálatainkat azért indítottuk el, mert feltételeztük, hogy az embert az állatoktól megkülönböztető tulajdonságoknak, a humán viselkedési komplexnek nevezett tulajdonságegyüttesnek – amelyről már az előző fejezetekben szót ejtettünk – vannak olyan fontos elemei, amelyeknek egyszerűbb formában a kutyákban is meg kellett jelenniük, mert nélkülük képtelenek lettek volna olyan sokáig megmaradni az emberi közösségekben. A kutya természetes környezete ugyanis az emberi közösség, a domesztikáció során a hozzánk vonzódó, az emberi kommunikációt legjobban megértő, a szociális viszonyainkhoz leginkább alkalmazkodó állatok utódait tenyésztettük tovább. De a kiválogatás számtalan praktikus célja mögött szinte bizonyosan található valamiféle közös tényező is. Bármilyen célra tartják is a kutyát, nagyon fontos, hogy engedelmes legyen, megértse, mit kívánnak tőle, átlássa azt a helyzetet, amelyben a feladatot végre kell hajtania. Az ember a kutyához is állandóan beszél, néven nevezi, parancsokat ad neki, dicséri, és ha kell, alaposan leteremti. Csak az a kutya teljesíthet jól, amely ezeket könnyen megérti, és a viselkedését hozzánk igazítja. Az ilyen egyedek a háziasítás során szelekciós előnyre tesznek szert, az ember az ő utódait tartja meg nagyobb számban. Az evolúciógenetikai változáshoz nagyon szerény szelekciós előnyök is elegendőek, ha sok generáción át fennmaradnak. Egy családi környezetben élő átlagos kutya legalább 40–50 kifejezést megért valamiképpen, engedelmeskedik a parancsoknak, és bonyolult helyzetekben is képes megfelelően viselkedni. Hajlandó a gazdával együttműködni, sőt nemcsak hajlandó, de él-hal érte, átveszi a gazda lelkiállapotának változásait, sőt még utánozni is igyekszik mesterét.
„A kutya úgy működik, mint egy gyerek ilyen szempontból, minél következetesebb vagy, és minél jobban szereted, annál inkább hallgat rád. Ilyen egyszerű. Eszében sincs, hogy harcoljon veled, a legjobb barát, aki feltétel nélkül elfogad. A kutya és a homo sapiens egyidős, vannak olyan elméletek, miszerint a kutya segítette hozzá az emberiséget az intelligencia fejlődéséhez.
moly. hu