Kedves olvasó, ha szabad embernek születtél, vagy egyike vagy azoknak akik túlélték a kommunizmus kegyetlenségeit, talán szívesen olvasod a meghurcolt Szombathy család igaz történetét. 1946-ban születtem Erdélyben, Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgyön. Egyetlen gyermeke vagyok néhai Szombathy Gábornak és Korinának. Negyven évig a kommunista terrorban éltem, 1986 decemberében sikerült az Amerikai Egyesült Államok szabad földjére lépnem, gyermekeimmel, Zsomborral és Melindával.            A kommunizmus kegyetlenségei a mi családunkat se kimélte meg.    Nagyajtáról emeltek ki a kommunisták 1949 márciusában, kényszerlakhelyre hurcoltak, először Sepsiszentgyörgyre, ahonnan nekem sikerült eljutnom nagyszüleimhez Besenyőre. Szüleimet tovább  vitték Dobrogeaba, a kietlen, tövises, zord  éghajlatú Peceneaga és Puiernita tanyákra. Én láttam Puiernitat, mert ott töltöttem egy hónapot és tapasztaltam azokat az embertelen körülményeket, amelyekben a kiemelt földbirtokosokat kényszerítették élni és dolgozni. Édesanyám tizenhárom tehenet gondozott, takarított és tizenkettőt fejt naponta háromszor. Édesapámot onnan is tovább szállították, a marosvásárhelyi, majd a békási börtönbe. Családunk szétszakítása és a könyörtelen életmód miatt a reménység sugara az átélésért, szabadulásért és családegyesítésért gyakran kétségesnek tűnt,   édeasnyám szavait idézve: , , Azt hittem nem élem túl, de az ember sokat kibír". A szétszakadás ideje alatt a rokonoknál kaptam menedéket, de csillapíthatatlan vágy emésztett szüleim után. Isten kegyelméből szüleim megérték szabadulásukat, családunk egyesült, de lelkemben a fájdalom nem szűnt meg családom meghurcolása és a kizsákmányolónak nevezett kisgyermek hányatott élete miatt.                   Tisz telettel és szeretettel ajánlom életem könyvét az olvasónak, kérve, hogy szabadságát értékelje és bizalmát Istenbe helyezze