Dzsongmin egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége.

Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja az életét. Kimerészkedik az utcákra Szöul közelében, ahol belebotlik a Szojo fazekasműhelybe. Ahogy magához vonzza őt a hely fénye és melegsége, az agyag és a kávé illata, Dzsongmin úgy érzi, valami megmozdul benne...
Társra talál, akivel megoszthatja élettörténetét, s közben az évszakok múlásával egyre inkább visszatér önmagához. Sorra készülnek a tányérok és edények, s ahogy keze egyre elfoglaltabb, úgy elméje lenyugszik és szíve kitárul, mint még soha azelőtt.
Korea feltörekvő tehetségének felemelő története olyan régi módszerekről, amikkel rátalálhatunk a közösségre, ahová tartozunk. Egy mese arról, mi történik, ha lelassulunk ebben a rohanó világban.

Dzsongminnak örökre az emlékezetébe vésődött, ahogy tavaly először megszúrta egy tüske.
Rengeteg gesztenye hullott ősszel a földre. Kezébe vett egyet, amire senki nem lépett még rá. Letörölte róla a piszkot, és kibontotta a tokot. Üres volt, mintha valaki már kivette volna belőle a magot. Összegyűjtött még néhány üres tokot, a durva tüskék a tenyerébe fúródtak. A gesztenyék között megbújt egy dühítően éles darab. Dzsongmin erősen rászorított a tüskés héjra. Meg akarta büntetni a kezét, amely eddig olyan hanyag szövegeket írt. Kerek vércseppek serkedtek a tenyeréből. Zsibbasztó fájdalom futott végig a karjából a gerincén keresztül egészen a lábujjáig.
Attól a naptól kezdve Dzsongmin többé nem hagyta el a házat. Akkor még egy teljes évszak sem telt el azóta, hogy a Gesztenyesor városrészbe költözött.

*

Ugyanilyen meleg nyár volt, amikor először járt ebben házban. Szomjúságtól és a nyakába csorgó izzadságtól kimerülten járta a környéket, eladó ingatlanokat nézegetve. Belefáradt, hogy kétévente költöznie kell és hogy semmilyen érzést nem keltett benne az otthonának nevezett tér, kizárólag gyakorlati funkciót töltött be.
- Ez ma az utolsó? - kérdezte kedvetlenül Dzsongmin.
Az ingatlanügynök körbevezette őt Ilszan különböző részein, hosszasan dicsért minden ingatlant, Dzsongminmégsem tudott választani. A rendezett lakásoknak megfizethetetlenül magas ára volt, olcsóbbak pedig csak a külvárosban voltak, ahonnan nehéz lett volna munkába járni.
- Hölgyem, várjon egy kicsit. Nézzünk meg még egyet. Van egy társasház, ami pont megfelelne egy egyedülálló nőnek. Tényleg ez lesz az utolsó!- Rendben. Nézzük meg azt is.
Burkolt hidegháború zajlott a szerződését megkötni kívánó ingatlanügynök és a mindig bizonytalan válaszokat adó Dzsongmin között. Ő azonban megfogadta magában, hogy még ma megnézi az összes eladó ingatlant, és haladéktalanul dönteni fog, nem vár hétvégéig.
- Szereti a gesztenyét? - kérdezte váratlanul az ingatlanügynök, ahogy befordultak a Gesztenyesor negyed egyik keskeny utcájába.
- Nem, nem igazán.
- Ezek itt mind gesztenyefák. Ősszel virágba borulnak, egyszerűen gyönyörű. Azt hallottam, hogy a környékbeli nők gyűjtik is a gesztenyét...
Dzsongmin nem felelt. Egy halom zöld levél, barna törzsek: minden nyári fa hasonlóan néz ki. Ránézésre nem tudta megállapítani, melyik lehet a gesztenyefa.
A lakás a negyedik épületben volt. Az emelkedőn az ingatlanügynöknek is gyorsan elfogyott a mondandója. Mindketten a lépéseikre koncentráltak. Ahogy az épület elé értek, Dzsongmin megállt. Első pillantásra beleszeretett a helybe. A falakról itt-ott mállott a vakolat. De az erkély különleges, boltíves ablaka és ahogy az elefántcsontszínű külső falat narancssárga ablakkerettel emelték ki, Európát idézte. A narancssárga szegély nyújtotta lezser vidámság jól illett a nyári meleghez.
A harmadik emeleten valaki pozsgás növényeket helyezett a boltíves ablakba. A negyedik emelet utolsó lakásánál végig színes zoknikat csíptettek fel a szárítókötélre, mintha csak ezzel üdvözölnék a nyári napfényt. Tenyérnyi, sárga babazoknik lógtak egymás mellett. A szomszédban egy nagy, könyvektől roskadozó polc látszott. Lehet, hogy egy részmunkaidős egyetemi tanár lakik ott, akit a munkája miatt ide-oda helyeznek? Dzsongmin furcsamód el tudta itt képzelni a mindennapjait.
301-es szám. Letekintett az ablakból oda, ahol az imént álltak. Lágy, meleg szellő bujkált hosszú hajszálai között. Az épület nem volt sokemeletes, de mégis jól lehetett innen látnia helyet körülölelő távoli hegygerincet is. Dzsongmin úgy érezte, hogy szeretné feldíszíteni az ablakot. Habozás nélkül az őt figyelő ingatlanügynökhöz fordult.
- Megkötöm a bérleti szerződést.
Úgy érezte, ezen a helyen sokáig maradhat anélkül, hogy belefáradna. Az élete olyan jól halad majd, mint egy gyorsuló kerékpár, amit hajtani sem kell. Dzsongmin először szerette meg az "otthonát".

Az álmot azonban egy pillanat alatt elfújta a szél. A kerékpárja lejtőhöz ért. A gyorsulás túl nagy lett, a gép irányíthatatlanná vált, majd látványosan felborult. S amikor már a pedál is kipörgött és teljesen mozdulat