"Mondhatom, sokkal szívesebben tettem volna kezemet a tűzbe és mentem volna ismét a csatába, mint hogy az írótollra helyezzem kezemet és aláírjam ezt a hazánkra rendkívül meggyalázó békét. De azt hiszem, hogy ha arról van szó, hogy megvédjük ezt a kis Magyarországot, a mely kikristályosodási pontja lesz majd jövendőnknek és minden eszközzel biztosítsuk létét, akkor nem habozhattam és inkább aláírtam a békét, semhogy kockára tegyem az egész jövendőt. A béke aláírásának megtagadása azt jelentette volna, hogy Magyarországon az életet jelentő búzakeresztek helyett halált jelentő fakereszteket láttunk volna. " - nyilatkozott Benárd Ágost, a trianoni diktátum aláírásával kapcsolatos benyomásairól a dokumentumot a magyar kormány nevében kézjegyével ellátó, munkaügyi és népjóléti miniszter. Tíz év távlatából pedig így fogalmazott: "állva, szinte oda se nézve, félvállról, a szálló asztalán talált és magammal hozott rozsdás, puhafaszárú tollal írtam alá a békeszerződést [... ] Egész magatartásommal dokumentálni akartam, hogy a reánk kényszerített aláírásnak a magam részéről egyéb fontosságot nem tulajdonítok, azt nem ünnepélyes aktusnak, hanem reám nézve személy szerint és elsősorban nemzetemre nézve reánk kényszerített és így minket nem kötelező, megalázó aktusnak tekintem. "E kötet nem csupán Benárd Ágost és Drasche Lázár Alfréd életének legtragikusabb, Trianonhoz köthető pillanatait mutatja be, hanem az 1919 decembere és 1920 novembere közötti válságos hónapok magyar politikai történéseit is a T. Olvasó elé tárja. Nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzi az aláírással kapcsolatos vitákat, feloldhatatlannak tűnő politikai dilemmákat, egyúttal rámutat a korszak politikai elitje előtt tornyosuló nemzeti sorskérdésekre, s ismerteti a békediktátum kényszerű ratifikációjának részleteit. Végül bepillantást nyújt a két aláíró életének eddig ismeretlen, vagy kevésbé ismert részleteibe.