Homoki-Nagy István (1914-1979) mostanáig kéziratban őrzött, utolsó írásainak gyűjteménye A kamera leáll. A Kossuth-díjas filmrendező, operatőr - amellett, hogy bepillantást enged műhelytitkaiba, máig etalont jelentő természetfilmjeinek és végtelen türelemmel, precizitással készült fotóinak alkotási folyamatába - igazi irodalmiélménnyel ajándékozza meg olvasóját. Stílusa gördülékeny, arányérzékekifogástalan, egyszerre jellemzi játékos könnyedség és elegancia, kifinomult humor és költői megoldások. Mestere az izgalmak fokozásának, a remek csattanóknak, csakúgy, mint a katarzisig vitt befejezésnek. S miközben minden sorából árad az élet szeretete, maga istudja, érzi: egy tűnő világról készülnek utolsó felvételei, hiszen a nemis oly távoli jövőben "eljő az idő, mikor elhal minden madárdal, és azőslápok, vad rétek helyén: a gumikövezetű nagyvárosok útburkolatánmár csak a veréb szedegeti a gépolajos morzsákat... [... ] ahol mamég bíbic költ - holnap már szántás, és csak a barázdabillegető járjakötéltáncát... holnapután pedig ugyanott: kultúrsivatagban áldozikle a nap... " - E bő félévszázados vízió immár valódi jelenünk. ÁmHomoki-Nagy István egyszerre szívmelengető és szívfacsaró történeteimég e mindinkább terjeszkedő "kultúrsivatagban" is arra tanítanak, hogy csakis úgy lelhetjük meg a békét önmagunkkal, ha visszatérünkoda, ahonnan réges-régen elindultunk: a természettel harmóniábanélő emberhez.