Milyen meghitten ismerős minden Juan Gabriel Vásquez távoli Kolumbiájában: a magán- és közéleti hazugságok, az eltusolt titkok, a szétmállott szerelmek, az elveszett illúziók – egy ország, melyben egyedül az amnéziában osztozik mindenki testvériesen. És mégis milyen meglepő minden ebben a könyvben, melyben – akár egy feszesre szabott lélektani krimiben – az igazság sohasem végleges, a valóság sohasem az, aminek látszik. Vásquez remekbe szabott regényében az emlékezet leginkább önigazolásra szolgál, a presztízs – a címadó hírnév – pedig arra, hogy elbújjanak mögé. De a múlt – mint az álom – nem kezelhető: egyszer csak fölbukkan és átrendezi a jelent. A különös itt az, hogy olyan valakivel történik ez meg, aki szó szerint a jelenből él, abból kovácsolta egyébként megérdemelt jó hírét. A regény főhőse Kolumbia legbefolyásosabb közéleti karikaturistája. Szatirikus rajzai képesek derékba törni egy politikusi pályát vagy visszavonatni egy törvényjavaslatot. Az ő veszélyes foglalkozása – hisz nemcsak tisztelik és félik őt, de sokan gyűlölik is – az a kapocs, mely összefogja egy végső számadás előtt álló ember személyes dilemmáit és a helyét sehogy sem találó ország drámáját.
Juan Gabriel Vásquez az újabb latin-amerikai írónemzedék egyik legjelesebb képviselője. Nem posztmodern szóbűvészettel, és nem hatásvadász folklorizmussal érte el ez a rangot, hanem finomra hangolt, nyelvileg is igen árnyalt prózával, ahol a mesterien fölépített cselekmény mindig túlmutat a szereplők személyes történetén. Pontosan úgy, ahogy A hírnév című regényben.
Dés Mihály