A hamvaskék sárkány

Ó, azok az ötvenes évek! Meg persze a hatvanasok! Ó, Amerika! A második világháború nagy győzteseinek országában hittel hitték, hogy a csodás álmok valóra válásának immár minden akadálya elhárult. Az időszak a vaskos családi magazinok aranykora. A novellák piacát a kereslet jellemezte. Kötetünk huszonnégy Vonnegut-meséje ama idők másodtermése. Peter Reed szüretelte őket. Szebbnél szebb történetek. Abszurdak, költőiek, érzelmesek. És persze szikrázóan szellemesek. Nemzedékek konfliktusai, házasság, a nő szerepe a családban, ha már nem dolgozhat – íme, az antológia főbb témái. Igen, és a keserves ébredés a rózsaszín amerikai álomból. A gyűjtemény összes gyöngyszeme: megannyi időutazás. Az Olvasó megrendülve, mosolyogva és talán némi szomorkás bölcsességgel szemlélheti ezt a varázslatos forgószínpadot. Az a világ mára elsüllyedt. Üzenetei azonban időszerűbbek, mint valaha. „Négy Tigris-tank gördült a parancsnokság bejárata elé. Két tucat német ugrott le róluk. Géppisztolyaikat ránk szegezték. – Mongyá mán valamit – parancsolta az ezredes. Csöppet sem félt. Végigpillantottam könyvecském bal oldali hasábján. Rátaláltam a mondatra, amely leghívebben fejezte ki érzelmeinket. – Ne lőjetek! – mondtam. Német páncélos tiszt csörtetett be, hogy szemügyre vegye a fogását. Kezében könyvecske. Valamivel kisebb volt, mint az enyém. – Hol vannak a tarackágyúitok? – kérdezte.