Nem tudjuk, elérné-e a zeneakadémiák bejutási pont?számát Euterpé fuvolajátéka, Pán sípszava, Orpheusz lanttudása; nem tudjuk, Dávid ujjai elég szakszerűen kezelték-e a hárfahúrokat, csábítana-e csápolásra tömegeket Szent Cecília orgonája; nem tudjuk, hogyan szólt az egyetemes harmóniát megtörő, nem felfelé törekvő tiltott zene a régi Kínában, s hogy nem énekelte-e fel valaki Bartók viaszhengerére épp azt a dallamot, amely már Balassit is versírásra ihlette. De tudjuk, hogy univerzális ikon lett a líra, hogy Verlaine nem is akart mást a verstől csak zenét, amire ma is elcsendesülnek a toporgó vadak, tudjuk, hogy a török előretörés fájdalmát Tinódi Sebestyén lantja tette elviselhetőbbé, hogy a Sors olykor Beethoven hangjaival tör ránk, hogy nász és gyász katarzisát a muzsika teljesíti ki. A Természet karmesteri pálcája tökéletesen irányítja a sok ezer hangszert, s ha meghalljuk, a csend dúdolja a legszebb altatódalt...