A gyermekközpontú szemlélet elterjedése a köztudatban nagyon nagy részben a jeles olasz orvos-pedagógusnak köszönhető. A róla elnevezett pedagógia alapelve a gyermek tisztelete. Kiindulópontja, melyre egész módszere épül, az a természetes érdeklődés, amely már az újszülöttet is jellemzi. Ennélfogva a nevelés során az a felnőtt legfőbb feladata, hogy ennek feltételeit a lehető legteljesebben biztosítsa. Fontos, hogy a gyermek mindent maga végezzen, ami fejlődését elősegíti, s a tapasztalat segítse tudása létrejöttét.

A Montessori-pedagógia nem a tekintélyre alapozza a nevelői hatást, mert azt nem tekinti hatékonynak, hanem ötletes fejlesztő módszerekre. Ehhez motiváló, az érzékszervi fejlődést kreatívan támogató játékos eszközöket dolgoztak ki a gyermeket számára, és olyan módon építették fel a környezetét, hogy az mindenben a gyermek sajátosságaihoz igazodjon. A sorozat harmadik kötetének feladatai a világ, a természet megismerését segítik. Egyben utat mutatnak a tapasztalati tudás megszerzéséhez, a belőle megszerezhető tudás kialakításához. A felnőtt szerepe most sem más, mint az útmutatás, a mintaadás és az érdeklődés felkeltése. Minden további lépés a gyerek dolga. A feladatok nehézségi foka igen különböző. Vannak, amelyek komolyabb előzetes tudást igényelnek, mások egyszerűen elvégezhetők. És mivel a gyerekek fejlődése igen eltérő, többféle életkorban is hozzájuk lehet kezdeni. Lesz, aki már négyévesen iránytűt fog szerkeszteni, mások viszont csak később lesznek érettek rá. Fontos, hogy ne sürgessük a gyerekeket, ne legyünk türelmetlenek, hanem hagyjuk őket a maguk tempójában működni.